Mary Ellen Wilson: A gyermekbántalmazás története, amely megváltoztatta a világot

Mary Ellen Wilson gyermekbántalmazásának esete nem csupán egy egyéni tragédia volt, hanem olyan esemény, amely gyökeresen megváltoztatta az Amerikai Egyesült Államok és később a világ hozzáállását a gyermekvédelemhez. A 19. századi New York szörnyű nyomornegyedeiben kezdődő története végül az első gyermekvédelmi törvények megszületéséhez és a modern gyermekvédelmi rendszer alapjaihoz vezetett.[1][2][3]

Mary Ellen Wilson születése és családi háttere

Mary Ellen Wilson 1864 márciusában született a New York-i Hell’s Kitchen negyedben, Frances Connor Wilson és Thomas Wilson gyermekeként. Édesanyja, Frances Connor 1858-ban vándorolt ki Angliából New Yorkba, ahol megismerkedett az ír származású Thomas Wilsonnal. A pár 1862 áprilisában házasodott össze, nem sokkal azután, hogy Thomast besorozták a 69. New York-i ezredbe, amely az ír brigád része volt.[2]

A családi boldogság azonban rövid életűnek bizonyult. Thomas Wilson az amerikai polgárháborúban halt meg, amikor Mary Ellen még csecsemő volt. Az özvegy Frances kénytelen volt munkát vállalni, így nem tudta otthon nevelni kislányát. A korabeli gyakorlatnak megfelelően egy Martha Score nevű asszonyhoz adta gondozásba a gyermeket.[1][4][2]

Mary Ellen Wilson gyermekbántalmazás áldozata 1874 elhanyagoltság sebezhetőség gyermekvédelem történet amerikai történelem Mary Ellen Wilson 1874-ben, miután kivették a bántalmazó otthonból, sebezhetőségét és elhanyagoltságát mutatva.

A helyzet tovább romlott, amikor Frances Wilson pénzügyi helyzete egyre lehetetlenebbé vált. Nem tudta fizetni a gondozási díjat, és a látogatásokat is egyre gyakrabban elmulasztotta. Martha Score végül átadta a majdnem kétéves Mary Ellent a New York-i Jótékonysági Hivatalnak.[2][4]

Frances Wilson tragikus sorsa: egy anya titokzatos eltűnése

Frances Wilson további sorsa a történelemben a legtragikusabb rejtélyek egyike maradt. A források szerint miután Frances átadta Mary Ellent Martha Score gondjaiba, egyre ritkábban látogatta meg lányát, majd végül teljesen eltűnt az életéből. Martha Score vallomása szerint Frances utoljára akkor kereste fel, amikor már nem tudta fizetni a gondozási díjat, és helyette egy özvegyi segélyjegyet adott át.[1][5]

A legmegrendítőbb részlet azonban John Connor, Frances unokatestvérének vallomásából derül ki. Connor eskü alatt vallotta, hogy Martha Score később azt mondta Frances-nek, hogy Mary Ellen meghalt. Ez a hazugság végleg elvágta a köteléket anya és lánya között. Frances Wilson ezt követően végleg eltűnt, és soha többé nem látta viszont lányát.[5]

Nem ismert, hogy Frances Wilson pontosan mikor és hogyan halt meg. A források nem tartalmaznak konkrét információt haláláról vagy annak körülményeiről. Ez a bizonytalanság még szomorúbbá teszi Mary Ellen történetét - egy kislány, aki nemcsak édesapját veszítette el a háborúban, hanem édesanyját is, aki talán soha nem tudta meg, hogy lánya életben maradt és végül megmenekült.[1][5]

Az ördögi ciklus kezdete: a hamis családban

1866 január 2.-án Thomas és Mary McCormack házaspár jelentkezett a New York-i Jótékonysági Hivatalnál, és azt állították, hogy Mary Ellen Thomas McCormack törvénytelen gyermeke. A McCormackék korábban három gyermeket veszítettek el a nyomornegyedek betegségei miatt, és Thomas McCormack dicsekedett azzal, hogy más nővel is nemzett gyermekeket.[1][2]

A hatóság minden bizonyíték nélkül átadta Mary Ellent a McCormackéknak. Thomas McCormack aláírt egy “szerződést”, amely szerint évente be kellett számolniuk a gyermek állapotáról, de ez csak egyszer-kétszer történt meg Mary Ellen gondozásának hat éve alatt.[2][4]

Nem sokkal azután, hogy Mary Ellen a McCormackékhoz került, Thomas McCormack meghalt. Az özvegy Mary McCormack ezután Francis Connollyhoz ment férjhez, így Mary Ellen neve McCormack-ról Connolly-ra változott. Ekkor kezdődött a kislány számára a valódi pokol.[1][2]

19. századi New York bérházak kemény életkörülmények gyermekbántalmazás Hell's Kitchen szegénység tragédia 19. századi New York-i bérházak, amelyek Mary Ellen Wilson gyerekkorának jellemző kemény életkörülményeit illusztrálják.

A gyermekbántalmazás hat éve: Mary Ellen Wilson kínzásának részletei

A Connollyék West 41st Street-i lakásukban kezdték Mary Ellen szörnyű bántalmazását. Mary Connolly rendszeresen verte, égette és vágta a gyermeket, nehéz munkát végeztetett vele és bezárta egy szekrénybe. A szomszédok tudatában voltak a kislány szenvedésének - hallották a sikolyait és látták Mary Connolly brutalitását.[1][5][2][6]

Mary Ellen 1874-es bírósági vallomásában így emlékezett vissza szenvedéseire:

“Apám és anyám mindketten meghaltak. Nem tudom, hány éves vagyok. Nincs emlékem arról az időről, amikor ne a Connollyékkal éltem volna. Mama szokásává tette, hogy majdnem minden nap megver és üt engem. Egy csavart ostorral, nyers bőrrel szokott verni. Az ostor mindig fekete és kék nyomokat hagyott a testemen. Most is vannak fekete és kék foltjaim a fejemen, amelyeket mama az ostorral csinált, és egy vágás a homlokam bal oldalán, amelyet egy olló okozott mama kezében. Megütött az ollóval és megvágott. Nincs emlékem arra, hogy valaha megcsókolt volna bárki - mama sosem csókolt meg. Sosem vett az ölébe, sosem simogatott vagy dédelgetett. Sosem mertem senkihez beszélni, mert ha azt tettem, megvertek”.[2][1]

A tízéves kislány vallomása tovább folytatódott a borzalmak leírásával:

“Az éjszakai ágyam csak egy darab szőnyeg volt a padlón kifeszítve egy ablak alatt, és a kis alsóneműmben aludtam egy takaró alatt. Sosem engedték meg, hogy más gyerekekkel játsszak vagy bármiféle társaságom legyen. Sosem volt emlékem arról, hogy valaha az utcán lettem volna”.[4][1][2]

A megmentő angyal: Etta Wheeler felfedezése

1873 decemberében egy aggódó szomszéd kereste fel Etta Angel Wheeler metodista misszionáriust, aki a szegények között dolgozott a környéken. A szomszéd mesélt neki a Connolly családról, akiknek volt egy kislánya, akit alig láttak, de a sikolyait és az anya brutalitását gyakran hallották.[2][6][7]

Wheeler egy héttel később meglátogatta a családot új lakhelyükön, azzal az ürüggyel, hogy segítségért akart fordulni hozzájuk egy beteg szomszéd, Mary Smith ügyében. Wheeler így írta le, amit látott:[6][2]

“Egy sápadt, sovány gyermeket láttam, mezítláb, vékony, rongyos ruhában, ami annyira cafatos volt, hogy láttam, azon kívül csak egy ruhadarab van rajta. December volt, és kegyetlenül hideg. Ő egy parányi teremtés volt, ötévesnek látszott, bár később kiderült, hogy akkor kilencéves volt. Egy tálból, amely egy alacsony zsámolyon állt, edényt mosott, egy serpenyővel küszködve, amely körülbelül olyan nehéz volt, mint ő maga. Az asztalon egy brutális ostor feküdt, csavart bőrszalagokból, és a gyermek sovány karjain és lábain sok nyoma volt a használatának”.[7][6]

A mentési kísérlet és akadályok

Wheeler először Frank Jameson lelkészhez fordult segítségért, de azt mondták neki, hogy nem avatkozhatnak be családi ügyekbe. Hónapokig kereste a megfelelő szervezetet, amely segíthetne a gyermek kimentésében, de a több tucat gyermekjótékonysági szervezet azt mondta neki, hogy nem jogosultak beavatkozni családi ügyekbe.[6][7]

A New York-i rendőrség azt közölte vele, hogy megfelelő bizonyíték nélkül nem távolíthatnak el gyermeket a gondviselőitől. Wheeler unokahúga végül azt tanácsolta neki, hogy forduljon Henry Berghhez, az Amerikai Állatvédelmi Társaság (ASPCA) alapítójához.[6]

Henry Bergh ASPCA alapító gyermekvédelmi aktivista állatvédelem humanista filantróp 19. század reform Henry Bergh metszett portréja, az ASPCA alapítója és gyermekvédelmi szószólója az 1870-es években.

1874 április 7.-én Wheeler találkozott Berghhel, és elmesélte neki a bántalmazott kislány történetét. Bergh megismételte a rendőrség álláspontját: megfelelő bizonyíték esetén lehetett esély a beavatkozásra. Wheeler aznap visszament mindkét épülethez, ahol a Connolly család az elmúlt hónapokban lakott, tanúkat gyűjtött és dokumentálta a gyermekbántalmazás eseteit.[6]

A jogi áttörés és a mentés

Másnap Wheeler részletes levélben foglalta össze Berghnek a bizonyítékokat és tanúvallomásokat. Bergh ezt követően Elbridge Thomas Gerryt, az ASPCA ügyvédjét bízta meg az ügy intézésével. Gerry egy magánnyomozót küldött a Connollyék otthonába, aki népszámlálási tisztviselőnek kiadva magát szerzett bizonyítékokat.[1][5][2][4][6][7]

A bizonyítékok birtokában Gerry petíciót nyújtott be a New York Állam Legfelsőbb Bíróságához. Abraham R. Lawrence bíró egy szokatlan és újszerű végzést adott ki - writ de homine replegiando -, amely szerint Mary Ellent a bíróság ellenőrzése alá kellett helyezni.[2][4][1]

1874 április 9.-én a rendőrség elvitte Mary Ellent a Connolly otthonából a bíróságra. Mezítláb volt, rongyos ruhában, és a rendőrök egy kocsitakaróba burkolták. Jacob Riis újságíró, aki jelen volt a tárgyaláson, így írt: “Láttam egy gyermeket behozni… akinek látványa miatt férfiak sírtak hangosan, és hallottam kis Mary Ellen történetét elmesélni… ami megrendítette a város lelkét és felébresztette egy világ lelkiismeretét”.[4][8][1][2]

Henry Bergh gyermekvédelmi aktivista portré amerikai reform történelem SPCC alapító humanitárius munka Henry Bergh portréja, az ASPCA alapítója, a 19. századi állat- és gyermekvédelmi aktivizmus kulcsfigurája.

A történelmi per és az ítélet

Mary Ellen vallomása megrázta a jelenlevőket. A tízéves kislány arcán friss vágás volt, amely majdnem eltalálta a szemét, és amelyet élete végéig viselt. Mary Connolly a tárgyaláson védekezésül azt állította, hogy Gerry ügyész “tudatlan a gyermeknevelés és -irányítás nehézségeiben”.[1][4][8]

A tárgyaláson öt vádat emeltek Mary Connolly ellen: testi sértés, súlyos testi sértés, testi sértés testi károsítás szándékával, testi sértés gyilkolási szándékkal és testi sértés csonkítási szándékkal. A esküdtek csupán húsz perc tanácskozás után mondták ki a bűnös ítéletet testi sértés vádjában. Mary Connollyt egy év kemény munkára ítélték a városi fegyházban.[2][8][1]

Az új élet kezdete és a gyermekvédelem születése

Mary Ellent először egy fiatalkorúak otthonában helyezték el, de Etta Wheeler beavatkozott, és Lawrence bíró engedélyezte, hogy a gyermeket Wheeler édesanyjához, Sally Angell Spencerhez helyezzék észak New York-ba. Wheeler később így írta le Mary Ellen alkalmazkodását:[9][7]

“A gyermek érdekes tanulmány volt, hiszen oly sokáig négy fal közé zárva élt, s most egy új világba került. Erdők, mezők, a „zölden növő dolgok” mind idegenek voltak számára, sohasem ismerte őket. Úgy kellett megtanulnia, mint egy kisbabának, hogyan kell a földön járni – hiszen eddig csak padlón járt, és szeme semmit sem árult el neki az egyenetlen felszínről.”[2]

Mary Ellen 1888-ban, 24 évesen férjhez ment Lewis Schutthoz, egy özvegy férfihoz, akinek három gyermeke volt. Két lányuk született: Etta (Etta Wheeler után nevezve el) és Florence. Egy árva lányt, Eunice-t is örökbe fogadtak. Florence lánya szerint Mary Ellen komoly volt, de „életre kelt, amikor ír jigeket hallgatott, különösen „Az ír mosónő”-t”.[2][9]

Mary Ellen Wilson 92 éves korában halt meg 1956. október 30-án, bizonyítva, hogy a gyermekkori traumák ellenére lehet hosszú és boldog életet élni.[10][2]

A gyermekvédelmi törvények születése: Mary Ellen Wilson hatása

Mary Ellen Wilson esete történelmi jelentőségű változásokat indított el. Henry Bergh és Elbridge Thomas Gerry 1874 decemberében megalapították a New York Gyermekbántalmazás Elleni Társaságot (NYSPCC), amely a világ első gyermekvédelmi ügynöksége volt. A szervezet 1875 április 29.-én került bejegyzésre.[3][8][11][12]

Az NYSPCC gyors sikereket ért el: az első évben több mint 300 gyermekbántalmazási esetet vizsgáltak ki. 1876-ban pedig elfogadták az első gyermekbántalmazás elleni törvényt. A mozgalom gyorsan terjedt: 1880-ra 37, 1902-re pedig 161 hasonló szervezet működött az Egyesült Államokban.[5][8][13]

Ezek a szervezetek nemcsak a bántalmazók elítélésére összpontosítottak, hanem úttörő szerepet játszottak a modern gyermekvédelmi rendszer kialakításában. Az NYSPCC volt az első, amely ideiglenes elhelyezést biztosított elhanyagolt gyermekek számára – ez inspirálta a modern nevelőszülői rendszert. Emellett elsőként küzdöttek törvények elfogadásáért az utcán koldulásra kényszerített gyermekek és a prostitúciónak és kocsmáknak kitett gyerekek védelmében.[14][5]

A társadalmi változások szélesebb kontextusa

Mary Ellen Wilson esete nem légüres térben történt. A 19. század végén az Egyesült Államokban drámai társadalmi változások zajlottak. Az 1870-es népszámlálás szerint minden nyolcadik gyermek dolgozott, 1900-ra pedig már minden ötödik gyermek volt alkalmazásban.[15][16][17]

A gyermekmunkával kapcsolatos statisztikák megdöbbentők voltak: 1870-ben 750 000, 15 év alatti dolgozó gyermeket számoltak össze, 1911-re ez a szám már kétmillió fölé emelkedett. Sok gyermek 12 órát vagy többet dolgozott naponta, hat napon át egy héten, gyakran egészségre ártalmas és veszélyes körülmények között.[16]

19. századi New York utcakép gyermekmunka szegénység társadalmi körülmények ipari forradalom kizsákmányolás 19. századi New York-i bérház épületek és utcakép, amelyek Mary Ellen Wilson gyerekkorának jellemző kemény életkörülményeit mutatják.

A gyermekvédelmi mozgalom és a gyermekmunka elleni küzdelem összefonódtak. Az 1870-es évektől kezdve reformerek dolgoztak állami szinten a helyzet javításán. A déli államokban azonban még 1900-ban sem voltak szabályozások, és a vállalatok ide költözték termelésüket a laza szabályozás kihasználására.[18]

Nemzetközi hatás és örökség

Mary Ellen Wilson története túlmutatott Amerika határain. 1881-ben Thomas Agnew liverpoli bankár látogatást tett Amerikában, ahol megfigyelte az NYSPCC munkáját. 1882-ben visszatért Angliába, és az NYSPCC által inspirálva 1883-ban megalapította az első brit gyermekvédelmi szolgálatot, a Liverpooli Gyermekbántalmazás Elleni Társaságot.[19]

1884-ben létrejött a Londoni Gyermekbántalmazás Elleni Társaság, amely 1889-ben átalakult Brit Nemzeti Gyermekbántalmazás Elleni Társasággá (NSPCC). Ez megnyitotta az utat a gyermekvédelem nemzetközi elterjedéséhez.[19]

Az NYSPCC nem csak a gyermekvédelmi törvények elfogadásához, hanem a fiatalkorú bíróságok létrehozásához is hozzájárult az Egyesült Államokban. A világ első fiatalkorú bírósága 1899-ben jött létre Chicagóban, és 1919-re minden állam három kivételével rendelkezett ilyen bírósággal.[13][19]

Következtetés: egy kislány hatalmas öröksége

Mary Ellen Wilson története bizonyítéka annak, hogy egy személy szenvedése hogyan válhat társadalmi változás katalizátorává. A Hell’s Kitchen nyomornegyedében kezdődő tragédia végül a modern gyermekvédelmi rendszer alapjait rakta le, amely ma már világszerte védi a gyermekeket.

Az ügy jelentősége túlmutat a jogi és intézményi változásokon. Mary Ellen esete megváltoztatta a társadalom hozzáállását a gyermekekhez: a 19. század végére a gyermekek már nem csupán gazdasági értékkel bíró tulajdonnak számítottak, hanem olyan egyéneknek, akiknek joguk van a védelemhez és gondoskodáshoz.[17]

Etta Wheeler szavai a Mary Ellent mentő személyekre és a szélesebb mozgalomra egyaránt vonatkoznak: „Ha korai éveinek emléke szomorú is, vigasztalás, hogy sérelmének kiáltása felkeltette a világ figyelmét az elhanyagolt és bántalmazott gyermekek szervezett segítségének szükségességére”.[8]

Mary Ellen Wilson így vált egy soha meg nem ölelt kislányból olyan szimbólummá, amely generációk számára biztosította, hogy minden gyermeknek joga van a szeretetre, védelemhez és méltóságteljes életre. Az ő neve örökre összefonódott a gyermekvédelem történetével, emlékeztetve bennünket arra, hogy egyetlen ember bátorsága és kitartása milyen mélyreható változásokat képes elindítani.

A legszomorúbb irónia talán az, hogy Frances Wilson, Mary Ellen édesanyja soha nem tudta meg, hogy lánya túlélte a borzalmakat és végül boldog életet élt. Ez a rejtély örökké nyitva marad a történelemben – egy anya, aki talán élete végéig azt hitte, hogy gyermeke meghalt, miközben az a gyermek Amerika gyermekvédelmének úttörőjévé vált.