A Wynoochee vadembere: John Tornow tragédiája

John Tornow története a 20. század eleji Amerika egyik legfélelmetesebb és legellentmondásosabb figurájának portréja. Az ember, akit a sajtó “Vadembernek”, “Őrült Daniel Boone-nak” és “A Wynoochee Puma-emberének” nevezett, egy olyan tragikus figura volt, aki a civilizáció és a vadon közötti szakadék mélységeit testesítette meg.[1][2]

John Tornow életének időrendje

A német bevándorló család árnyékában

John Tornow 1880. szeptember 4-én született Iowa államban egy német bevándorló család gyermekeként. Apja, Frederick Daniel Tornow és anyja, Louisa a 19. századi amerikai álmot követve emigráltak Németországból 1868-ban. A család először Wisconsinban, majd Nebraskában telepedett le, mielőtt 1881-ben Oregon felé vette volna az irányt, ahol a legkisebb fiú, Edward is született.[1][3]

1883-ban a Tornow család végül megérkezett végleges otthonába, a washingtoni Satsop völgybe, ahol 320 hektáros földterületet szereztek. A völgy mély erdejei és vadregényes tája ideális helyszínnek bizonyult egy olyan család számára, amelyben az apa korábban Németország Fekete-erdejében dolgozott favágóként, és mélyen hitt a vadon szellemekben és természetfeletti erőkben.[4][3][1]

Wynoochee-völgy az Olympic-félszigeten, Washington államban, az erdős tájat és a folyó környezetét mutatva, amely az 1900-as évek elejét idézi.

A gyermekkor traumái és a vadon hívása

A család hat gyermeke közül John már kiskorában kitűnt különös természetszeretetével. Tíz évesen azonban két tragikus esemény alakította át az életét örökre. Először a kanyaró - akkori nevén “fekete kanyaró” - súlyosan megbetegítette, hetekig élet és halál között lebegett. A magas láz feltehetően károsította az agyát, beszédhibát (dadogást) hagyva maga után, ami miatt társai kigúnyolták.[4][3][5]

A második, talán még súlyosabb trauma akkor érte, amikor bátyja, Ed féltékenységből lelőtte John szeretett kutyáját. A tízéves fiú bosszúból megölte Ed kutyáját, majd bejelentette: “Bemegyek az erdőbe, és senki ne merjen utánam jönni, különben megölöm”. Ez az esemény volt a fordulópont John életében.[1][6][3]

Az 1900-as évek eleji Északnyugati-parti fakitermelő tábor, ahol munkások, kivágott rönkök és rusztikus épületek láthatók.

Az erdő gyermeke

A traumákat követően John egyre több időt töltött a vadonban, hetekig eltűnt a családtól. Tizenkét éves korára már hibátlanul tudott vadászni, állatbőrből ruhát és fakéregből cipőket készíteni. Lövészete legendássá vált - állítólag 100 méteres távolságból is képes volt eltalálni egy szelencét, és egyetlen, a szívbe mért lövéssel tudott szarvast ejteni.[1][5]

Kamaszkorára John már 190 centiméter magas, 90 kilogrammos óriássá nőtte ki magát, akinek megjelenése egyszerre volt lenyűgöző és félelmet keltő. Ritkán mutatkozott a városban, de amikor megtette, mindenki tisztelettel adózott rendkívüli erdei tudásának és fizikai erejének.[1]

A kényszerű internálás és szökés

1909-ben John családja, aggódva egyre antiszociálisabb viselkedése miatt, elhatározta, hogy orvosi kezelésre szorul. Ed és Fred testvérek pénzét felhasználva elhelyezték Johnt a portlandi Mountain View szanatóriumban. Az intézmény, amely 1908-ban nyílt meg és 1920-ban zárták be, az akkori mentálhigiénés kezelési módszerekkel - valószínűleg elektrosokk-terápiával és egyéb kegyetlen eljárásokkal - próbálta “meggyógyítani” a beteget.[7][8][1]

Egy év után John megszökött az intézményből - egyes beszámolók szerint egy három méter magas falat ugrott át. Amikor 1910-ben visszatért a Satsop völgybe, már teljesen elfordult a civilizációtól és esküt tett a testvérei ellen, akik elárulták őt.[5][8][7]

Az első gyilkosságok: a tragikus félreértés

1911 szeptember 3.-án történt az első gyilkosság, amely John Tornow legendáját elindította. Az esemény körülményei máig vitatottak, de a tények ezek: John 19 éves unokaöccseit, John és Will Bauert holtan találták meg az erdőben, mindkettőjüket egyetlen lövés érte a szívben.[9][1]

A hivatalos verzió szerint John egy ellopott tehenet dolgozott fel, amikor az ikrek véletlenül rátaláltak. Azt gondolva, hogy medvét látnak, lövést adtak le John irányába, aki ösztönösen visszalőtt. Mások szerint azonban az ikrek szándékosan vadásztak nagybátyjukra, esetleg a család földjeinek megszerzése érdekében.[2][1]

A hajsza kezdete és újabb áldozatok

A gyilkosságok nyomán az egész térségben pánik tört ki. Colin McKenzie seriff-helyettes több mint 50 fős csapatot állított fel John elfogására, de a “vadember” minden alkalommal elkerülte üldözőit. A Simpson Faipari Társaság lehetetlennek találta, hogy földmérőket toborozzon a területre, a vadászok is elkerülték a vidéket.[9][2][1]

1912 februárjában Louis Blair vadász és társa egy szarvasmarha tetemére bukkantak, ami John jelenlétére utalt. Colin McKenzie seriffhelyettes és Al V. Elmer vadőr nyomozni indult, de március 9-én csak a vérebük tért vissza. A két rendőrt később egy sekély sírban találták meg - többször meglőve, levetkőztetve és kifosztva.[1][9]

A végleges leszámolás

1913 tavaszán Louis Blair és Charles Lathrop, John gyermekkori barátja, Giles Quimby seriffhelyettessel együtt végre nyomára bukkantak a bujkálónak. Április 16-án követték John nyomát a hóban egy primitív kunyhóig, amely egy mocsár fölé épült egy kis tó közelében.[1]

A döntő tűzharcban Blair rögtön meghalt, Lathropot nyakba érő lövés ölte meg. Quimby hét lövést adott le arra, amit később “nagy, szakállas fejnek… inkább gorillához, mint emberhez hasonlónak” írt le. Amikor a csend beállt, Quimby elmenekült, és csak másnap tértek vissza egy nagyobb csapattal.[1]

John Tornow holttestét a védő douglasfenyő mellett ülve találták meg, szíven lőve. Viselt, zsákanyaggal foltozva, és örökzöld tűlevelekkel kitömött volt a ruhája, lábán Colin McKenzie csizmája, fején Al V. Elmer kalapja.[1]

Történelmi fotó, amely John Tornowt mutatja egy fához kötözve, körülötte fegyveresekkel, az 1913-as halálát követően.

A halál utáni cirkusz

John holttestének Montesanóba szállítása valódi cirkusszá vált. Még mielőtt odaért volna a holttest, már tömegek gyűltek össze az utcákon. 250 ember “megrohamozta” a ravatalozó ajtaját, és végül 650 ember vonult el a hullaház egyetlen terme mellett 30 perc alatt. A helyettesek kénytelenek voltak megakadályozni, hogy a kíváncsi tömeg darabokat tépjen le John rongyos ruháiból vagy hajszálakat vágjon le emlékbe.[1]

Fred testvére, aki Portlandből érkezett, így nyilatkozott: “Örülök, hogy John meghalt. Ez volt a legjobb megoldás, inkább így, mint hogy börtönben sínylődjön”.[1]

A legenda és a valóság

John Tornow története több mint egy évszázad után is megosztja a közvéleményt. Egyesek hidegvérű gyilkosnak tartják, mások szerint ártatlan áldozat volt, akit a körülmények és a család árulása tett azzá, amivé vált. A modern kutatók rámutatnak, hogy John soha nem volt bíróság elé állítva, és több ellentmondás van a hivatalos történetben.[10][11][12]

Bill Lindstrom helytörténész szerint John inkább áldozat volt, mint bűnöző: “Valószínűleg rendben lett volna, ha békén hagyják az erdőben, de nem hagyták békén”. Mások szerint a család belső konfliktusai és az örökségi viták is szerepet játszhattak az eseményekben.[11][10]

Tanulságok és történelmi jelentőség

John Tornow története az amerikai határvidék utolsó korszakának szimbóluma. Egy olyan ember tragédiája, aki nem tudott beilleszkedni a rohamosan változó világba, és a természet lett az egyetlen menedéke. A “Wynoochee vadembere” legendája máig él Washington államban, emlékeztetve arra, hogy a civilizáció és a vadon közötti konfliktus sokszor tragédiával végződik.[13]

A történet rávilágít a korabeli mentális egészségügyi ellátás hiányosságaira, a média szenzációhajhászására és arra, hogy egy ember magánya hogyan válhat társadalmi fenyegetéssé. John Tornow öröksége nemcsak a csendes-óceáni északnyugati folklórnak része, hanem figyelmeztetés is azokra a veszélyekre, amelyek akkor jelentkeznek, amikor egy társadalom nem tud gondoskodni legkiszolgáltatottabb tagjairól.[14][15]