Bonnie és Clyde: Amerika leghírhedtebb párosa

A nagy gazdasági világválság idején két fiatal texasi lélek találkozott egy januári estén 1930-ban, és ezzel kezdetét vette Amerika egyik legromantikusabb, ugyanakkor legvéresebb bűnözői karrierje. Bonnie Parker és Clyde Barrow neve örökre beírta magát a bűnügyi történelembe, miközben a sajtó és a közvélemény számára antihősökké váltak. De mi vezetett oda, hogy egy költő hajlamú pincérnő és egy zenét szerető farmfiú Amerika legkeresettebb bűnözőivé váltak?

Bonnie és Clyde - a híres bűnöző pár Bonnie Parker és Clyde Barrow lőfegyverekkel pózolnak az 1930-as évek elején.

A gyökerek: két sérült gyermekkor (1909-1929)

Clyde Barrow: szegénység és bűnözés

Clyde Chestnut “Champion” Barrow 1909. március 24-én született Ellis County-ban, Texasban, egy nyomorúságban élő farmer család ötödik gyermekeként. A Barrow család olyan szegény volt, hogy hónapokig sátorban éltek, majd hetekig a Dallas-i Oak Street híd alatt húzódtak meg, amikor a család West Dallasba költözött az 1920-as évek elején. Henry Barrow analfabéta volt, és képtelen volt eltartani nagy családját.[1][2][3]

A szegénységtől motiválva Clyde már fiatalkorában lopni kezdett - először pulykákat, később autókat. Ez a viselkedés nem pusztán szükségből fakadt, hanem egy diszfunkcionális családi környezet és a társadalom peremére szorult létből eredő frusztrációból. A fiatal Clyde személyiségében már ekkor az impulzív, szabályozatlan viselkedés dominált.[4][5]

1926-ban, mindössze 17 évesen először tartóztatták le, amikor nem hozta vissza időben egy bérelt autót. Ez volt az első lépés azon az úton, amely végül a börtönbe, majd a bűnözői karrierbe vezetett.[6][1]

Bonnie Parker: elvesztett apai védelem

Bonnie Elizabeth Parker 1910. október 1-jén született Rowena-ban, Texasban, egy egyszerű kőműves családba. Gyermekkorának első négy éve viszonylagos biztonságban telt: apja, Henry Parker stabil jövedelmet biztosított a családnak.[2][7][8]

Ez az idilli kép azonban összetört, amikor Bonnie mindössze négyéves volt és apja váratlanul meghalt 1914-ben. Emma Parker, aki sosem dolgozott korábban, hirtelen egyedül maradt három kisgyerekkel és jövedelem nélkül. A család West Dallasba költözött Emma szüleihez, ahol ő varrónőként kezdett dolgozni.[7][8][2]

A pszichológiai kutatások szerint ez az apai figura elvesztése döntő fontosságú lett Bonnie későbbi kapcsolataiban. Emma Parker tovább fokozta ezt a pszichológiai függőséget azzal, hogy megpróbálta fenntartani a középosztálybeli látszatot annak ellenére, hogy valójában szegények voltak.[5][2]

Bonnie rendkívül intelligens gyerek volt, kitűnő tanuló, aki szeretett verset írni és színésznői álmai voltak. A romantikus regények olvasása és a színészet iránti vonzalom arra mutat, hogy Bonnie kalandra és drámára vágyott - vágyott arra, hogy elszökjön a szürke hétköznapokból.[8][9][10][2][7]

Tizenhat éves kora előtt egy héttel, 1926 szeptember 25.-én férjhez ment középiskolás szerelméhez, Roy Thorntonhoz - tudattalanul keresve azt az apai védelmet, amit négyéves kora óta nélkülözött. A házasság azonban katasztrofális volt: Roy gyakran került összeütközésbe a törvénnyel, hosszú hónapokig távol volt, és 1929 januárjában végleg elhagyták egymást, amikor Roy börtönbe került. Bonnie azonban soha nem vált el tőle - érzelmileg nem tudott szakítani a “védelmező férfi” keresésével.[1][6][7]

A végzetes találkozás: 1930. január 5.

1929 végére Bonnie élethelyzete kritikus volt. Férje börtönben ült, munkanélküli volt, nemrég vesztette el pincérnői állását a Marco’s Cafe bezárása miatt, és egy szegény dallasi otthonban élt anyjával. Az FBI későbbi leírása szerint Bonnie “unatkozott az élettel”.[1][2][8][11]

Clyde helyzete sem volt rózsás. Különböző autólopások és betörések miatt várakozott a börtönbüntetésére, és szüksége volt valakire, aki feltétel nélküli hűséget és csodálatot nyújt.[2][5]

A sors 1930 január 5.-én hozta össze őket Clarence Clay barátjuk házában a West Herbert Street 105 szám alatt, West Dallasban. Bonnie éppen forró csokoládét készített a konyhában, amikor Clyde betoppant. A vonzalom azonnali volt - mindketten szerelem első látásáról beszéltek később.[1]

Bonnie Parker és Clyde Barrow - szerelem és bűnözés Bonnie és Clyde együtt pózolnak egy régi autó előtt az 1930-as években.

A találkozás mindkettőjük számára ideális volt ahhoz, hogy kielégítse mély pszichológiai szükségleteiket. Bonnie benne látta a kalandos, romantikus hőst, aki kiszabadítja a szürke hétköznapokból, míg Clyde őt használta fel saját dominancia-szükségletének kielégítésére. Clyde tudatosan vagy tudatlanul kihasználta Bonnie sebezhetőségét: megígérte neki azt az izgalmas életet, amire vágyott, miközben ő maga az apai védelem illúzióját nyújtotta.[10][2]

Az első börtön és szökés: 1930 március

Találkozásuk után mindössze néhány héttel Clyde-ot letartóztatták különböző autólopások és betörések miatt. 1930 márciusában kezdte meg kétéves börtönbüntetését a McLennan County börtönben Waco-ban. Bonnie azonban már ekkor megmutatta azt a vakon odaadó hűséget, ami végig jellemezte kapcsolatukat.[6]

Március 11.-én Bonnie fegyvert csempészett be Clyde-nak a börtönbe, amellyel ő és két rabtársa megszökött. A szökés során a börtönőr fegyvercsőbe nézett és hallotta a fagyasztó szavakat: “Fel a kezekkel!”. Ez volt Bonnie első aktív részvétele egy bűncselekményben, és már ekkor megmutatkozott, hogy hajlandó mindent megtenni Clyde-ért.[12]

A szökés azonban sikertelen volt - egy héten belül újra elfogták őket Ohióban. A bíró, aki eredetileg engedélyezte volna, hogy Clyde egyidejűleg töltse le büntetéseit, a szökés után egymás után következő 14 éves börtönbüntetésre ítélte. Ami még rosszabb volt: Clyde-ot áthelyezték a hírhedt Eastham State Farmra, Texas egyik legkegyetlenebb börtönébe.[13][6]

A pokol: Eastham börtön 1930-1932

Az Eastham State Farm Texas leghírhedtebb börtöne volt, ahol a foglyokat állati körülmények között tartották. A rabok hajnalban keltek, és futniuk kellett a mezőkre, ahol kukoricát és gyapotot kapáltak és szedtek. Ha nem futottak elég gyorsan, megverték őket az őrök.[13]

Clyde számára azonban a legrosszabb Ed “Big Ed” Crowder volt, egy 29 éves, nagy termetű rabló, aki felügyelte Clyde hálótermét. Crowder rendszeresen fizikailag és szexuálisan bántalmazta az akkor mindössze 21 éves, 1,70 méter magas és 68 kilogrammos “Schoolboy” Clyde-ot.[14][13]

Hónapokig tartó kínzás után Clyde elérte a töréspontot. Egy ólomcsövet rejtett el nadrágszárában, Crowdert a fürdőszobába csalta, és szétverte a koponyáját. Egy életfogytiglanra ítélt rabtársa, Aubrey Scalley vállalta magára a gyilkosságot, így Clyde megúszta a következményeket.[13][14]

Ez a gyilkosság végleges fordulatot jelentett Clyde személyiségében. Egy rabtársa később úgy jellemezte Clyde átalakulását: “iskolás fiúból csörgőkígyóvá változott” a börtönben. A korábban zenét szerető, gitározó fiatal férfi kegyetlen, bosszúvágyó bűnözővé vált, aki már nem csupán a szegénység miatt lopott, hanem bosszút akart állni azon a rendszeren, amely megalázta és megsemmisítette.[1][12][15][13]

A brutális munkavégzés és a bántalmazás elől menekülve Clyde egy “balesetben” levágatta két lábujját, hogy kórházba kerülhessen. Ironikusan, anyja már elintézte a feltételes szabadlábra helyezését, így körülbelül egy héttel a csonkítás után, 1932 februárjában szabadult.[6][15][16]

A bűnözői karrier kezdete: 1932

Bonnie és Clyde fegyverekkel - a bank rablok arzenálja Bonnie és Clyde lőfegyvereket tartva.

Szabadulása után Clyde rövid ideig megpróbált becsületes életet élni, dolgozott egy dallasi üveggyárban. Amikor azonban rendőri zaklatás miatt elvesztette állását - a múltja miatt folyamatosan megfigyelték -, végleg feladta a törvényes életet. A börtönbeli traumák olyan mértékben feldolgozatlan dühöt hagytak benne, hogy minden rendőrben és tekintélyelvű személyben a saját megalázóit látta.[6][12][13]

Bonnie, aki közben szabadon bocsátást nyert egy korábbi letartóztatás után, készen állt arra, hogy csatlakozzon hozzá. Bonnie döntése mögött összetett pszichológiai motivációk húzódtak. Egyrészről a romantikus illúziók: azt hitte, hogy Clyde egy modern Robin Hood, aki a rossz rendszer ellen küzd. Másrészt a “pszichológiai rabság”: annyira függött Clyde-tól érzelmileg, hogy már nem tudott volna nélküle élni.[2][10][17]

1932 áprilisában Bonnie első alkalommal vett részt egy sikertelen rablási kísérletben Texasban, amiért letartóztatták. Clyde ezúttal elkerülte az elfogást. Végre megszabadult a szürke, céltalanságban eltöltött napok unalmától.[9][17][2]

Első közösen elkövetett gyilkosságuk 1932 április 30.-án történt Hillsboroban, amikor J.N. Bucher ékszerészt lőtték le egy rablás során. Bucher felesége azonosította Clyde-ot mint a gyilkost. Ez volt a kezdete annak a véres útnak, amely két évvel később a halálukhoz vezetett.[17][6]

Clyde esetében a motiváció egyértelmű volt: bosszú. Számára a gyilkolás nem csupán a túlélés eszköze volt, hanem egyfajta terápia - visszaadta neki azt a kontrollt és hatalmat, amit a börtönben elvettek tőle. Bonnie motivációi bonyolultabbak voltak: a feltétel nélküli támogatás és hűség, amit Clyde-hoz fűző függőség diktált.[5][13][2]

A banda kialakulása és első gyilkosságok: 1932

1932 júniusában az esküdtek nem emeltek vádat Bonnie ellen, így szabadon engedték és újra csatlakozott Clyde-hoz. A banda fokozatosan bővült: csatlakozott Raymond Hamilton és W.D. Jones.[6][17][18]

Augusztus 5-én, 1932-ben követték el első rendőr-gyilkosságukat Oklahoma-ban, amikor Eugene Capell Moore helyettes seriffet ölték meg. Ez volt az első egy hosszú sorból - Clyde számára minden rendőr a gyűlölt börtönrendszer képviselője volt, akiken bosszút kellett állnia.[7][12][13][17][6]

Október 11-én Howard Hall-t gyilkolták meg Sherman-ben, Texas-ban mindössze 60 dollárért. 1933 január 6.-án Malcolm Davis Dallas megyei helyettes seriffet ölték meg. A gyilkosságok egyre kegyetlenebbé váltak, és Clyde egyre kevésbé habozott megölni azokat, akik útjába álltak.[17][6]

A hírnév megszületése: Joplin, 1933 április

1933 márciusában Clyde bátyja, Buck Barrow is csatlakozott a bandához, aki éppen szabadult a börtönből feleségével, Blanche-sal együtt. Áprilisban a kibővült banda Joplinban, Missouri-ban bujkált egy kis kőházban.[6][18]

Blanche visszaemlékezései szerint Bonnie súlyosan szenvedett a szökevény élet stresszétől, és ez a joplini időszak egyfajta “szünetet” jelentett a bűnözéstől. Clyde biztatta a nőket, hogy díszítsék fel a lakást olcsó holmikkal, és a banda kártyázott, kirakósokat rakosgatott, mint bármely más válság-korszakbeli család.[9]

Sajnos azonban megtartották szökevényes szokásaikat is - lehúzott redőnyök, gengszter-módra hátrafelé beálló autó a garázsban, hangos fegyvertisztogatás -, ami felkeltette a helyi rendőrség figyelmét.[9]

Április 13-án a szomszédok panaszai után a rendőrök kiszálltak a helyszínre, ahol tűzharcra került sor. Bonnie és Clyde elmenekültek, de hátra hagytak két halott rendőrt és hat tekercs filmet, amelyen az később híressé vált fényképek voltak róluk.[6][18]

Ezeket a képeket - köztük a híres fotót, amelyen Bonnie szivart tart a szájában és puskával pózol - újságok százai közölték országszerte. Bonnie valójában soha nem dohányzott és mindössze kétszer lőtt fegyverrel karrierje során, egyszer véletlenül, egyszer pedig szándékosan mellé. Ezek a képek viszont örökre meghatározták a közvélemény képét róluk.[19]

Bonnie Parker pisztollyal pózol - a romntikus bűnöző imago Bonnie Parker magabiztosan pózol egy pisztollyal és szivarral egy régi autó mellett, körülbelül 1934-ben, megtestesítve a hírhedt bandita imázst.

Bonnie később megbánta ezt a szivarozó fotót, mert durva és közönséges fényben tüntette fel. Ez rámutat arra, hogy mennyire fontos volt számára a saját imázsának alakítása - még a bűnözői karrierje kellős közepén is törődött azzal, hogyan látja őt a közvélemény.[9]

Bonnie balesete és Buck halála: 1933 június-július

1933 júniusában Bonnie súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor autójuk felborult Wellington, Texas közelében. A baleset után Bonnie lába soha többé nem gyógyult meg teljesen. Az utolsó évben inkább ugrándozott, mint járt, és gyakran Clyde egyszerűen a karjába vette, ha mennie kellett valahová.[6][15][17]

Ez a fizikai sérülés tovább fokozta Bonnie függőségét Clyde-tól: most már nemcsak érzelmileg, hanem fizikailag is rászorult. A banda hónapokig bujkált, hogy Bonnie felépülhessen, és ez az időszak tovább mélyítette Bonnie izolációját a külvilágtól.[15][17][6]

Julius 24-én, 1933-ban Dexter-ben, Iowa-ban civil személyek fedezték fel őket egy elhagyatott vidámpark közelében. A következő tűzharcban Buck Barrow megsebesült és később belehalt sérüléseibe, Blanche-t pedig elfogták. Buck halála tovább traumatizálta Bonnie-t, aki kezdte felismerni, hogy ez az út csak a halálhoz vezethet.[2][17][18][6]

Bonnie költészete és tudatossága: 1933-1934

Ebben az időszakban Bonnie egyre többet írt. Költeményeit újságoknak küldték el saját hírnevük építése érdekében. Ezekben a versekben tükröződött saját tragikus tudatossága arról, hogy milyen úton halad.[6][20]

Írásai között szerepelt a “Suicide Sal” és a “Street Girl”, amelyek mind fatalista hangvételűek voltak. Különösen elgondolkodtató volt egyik verse:[2]

A nők mindegyike láncra van verve
egy borzasztó sorshoz.
Úgy vezetett engem Clyde a halálomba,
mint aki nem ismeri a szeretetet.

Ez a sor rávilágít arra, hogy Bonnie bizonyos szinten tudatában volt annak, hogy Clyde nem igazi szerelmesként, hanem inkább uraként viselkedik vele szemben. Költeményeiben visszatérő motívum volt a nő, aki “láncra van verve” egy tragikus sorshoz.

Clyde bosszúja: Eastham börtönszöktetés, 1934. január 16.

1934 január 16.-án Clyde végrehajtotta régóta tervezett bosszúját az Eastham börtön ellen. Raymond Hamilton és több másik rab kiszöktetésében segédkezett, miközben egy őrt megöltek az akcióban. Major Joe Crowson őr - aki nem volt rokona a Clyde-ot bántalmazó Ed Crowdernek - géppisztoly-sorozattal halt meg.[6][18][21]

Ez volt az a pont, amikor Texas börtönügyi vezetője, Lee Simmons úgy döntött, hogy Frank Hamer volt Texas Ranger kapitányt bízza meg Bonnie és Clyde elfogására. Clyde bosszúja így beteljesült, de egyben pecsétjét is rányomta saját és Bonnie sorsára.[12][13][22][23]

Április 1-jén, húsvétvasárnapon Grapevine-ban két motoros rendőrt öltek meg hidegvérrel. Ez volt karrierjük egyik legkegyetlenebb tette, amely végleg ellenük fordította a közvéleményt.[18][6]

Frank Hamer üldözése: 1934 február-május

Francis Augustus “Frank” Hamer 1884-ben született, és már harminc éves karrierrel rendelkezett Texas Ranger-ként, amikor 1934 elején megbízást kapott Bonnie és Clyde elfogására. Hamer módszeresen, tudományosan tanulmányozta a banda mozgásait, és rájött, hogy alapvetően nagy körben mozognak Közép-Amerika térségében néhány kulcsfontosságú horgonyponttal.[23][24]

“Egy rendőrnek ismernie kell a törvényen kívüli szokásait, hogyan gondolkodik, és hogyan fog reagálni különböző helyzetekben. Amikor elkezdtem megérteni Clyde Barrow elméjét, úgy éreztem, hogy haladok” - magyarázta később Hamer.[23]

A nyomozás során Hamer egy kulcsfontosságú szövetségest talált Henry Methvin apjában, aki félt családja biztonságáért, és beleegyezett, hogy segítsen a bűnözők csapdába ejtésében. Methvin tudta, hogy Bonnie és Clyde rendszeresen meglátogatják a családtagjaikat, és ezt a mintát használta fel ellenük Hamer.[22][23]

A végső vers: “The Trail’s End”

1934 május elején Bonnie befejezte legismertebb költeményét, “The Trail’s End” (A végzet útja) címűt, amelyet haláluk előtt két héttel adott át anyjának:[25][26][27]

Egy napon együtt fognak elesni,
egymás mellett fogják őket eltemetni.
Kevésnek lesz ez bánat,
a törvénynek megkönnyebbülés,
de ez a halál Bonnie és Clyde számára.

A verset úgy adta át, mintha tudta volna, mi vár rájuk. Ez volt utolsó alkotása - egy költői prófécia saját tragikus végzetükről.

A végső rajtaütés: 1934. május 23.

1934 május 21-én hat rendőrből álló kommandó - Frank Hamer és Maney Gault volt Texas Ranger-ek, Henderson Jordan Bienville Parish seriff és Prentiss Oakley helyettese, valamint Bob Alcorn és Ted Hinton Dallas megyei helyettes seriffek - foglalt állást egy vidéki úton Gibsland közelében, Louisiana-ban. Ironikusan Ted Hinton volt az egyik rendőr, aki korábban Bonnie állandó vendége volt a dallasi kávéházban, ahol pincérnőként dolgozott.[7][22][28][29]

A terv szerint Ivy Methvin, Henry apja várakozott az út szélén, mintha defektet javítana a teherautóján. Reggel 9:15-kor Bonnie és Clyde szürke Ford V-8-asukban megjelentek az úton és lelassítottak, hogy segítséget ajánljanak - ez az utolsó jó szándékú tettük volt.[22][28][29]

A kommandó tüzet nyitott mielőtt kiszállhattak volna az autóból. Prentiss Oakley lőtte az első lövést Remington Model 8 puskájával, amely Clyde bal halántékát találta el és azonnal megölte. Bonnie sikolya hallatszott, amikor rájött, mi történt, majd a rendőrök folytatták a tüzelést.[28][22]

Bonnie és Clyde autója - az úton élt pár járműve A golyókkal szétlyuggatott autó 1934-es végzetes lesállásából, amely kiterjedt lőfegyver-károkat mutat.

A hat tiszt összesen körülbelül 130-167 lövést adott le, teljesen átszaggatva az autót és a benne ülőket. Bonnie 26, Clyde 17 lövéssel halt meg, bár néhány kutató szerint mindketten több mint 50 találatot kaptak. A temetkezési vállalkozó nehézségekbe ütközött a balzsamozás során a rengeteg golyónyom miatt.[28]

Bonnie és Clyde halála - a véres vég csaták után

Az a tény, hogy segítséget akartak nyújtani egy állítólag bajba jutott embernek, mielőtt lelőtték volna őket, szimbolikus módon mutatja be a komplexitásukat: még bűnözői karrierjük végén is megmaradt bennük valami emberi jóság.[22][28]

Az utóélet: kultúra és örökség

Bonnie és Clyde halála után a helyszín káoszba süllyedt. Emberek tömegei érkeztek, hogy emlékdarabokat lopjanak - valaki Bonnie véres ruhájából tépett darabokat, más megpróbálta levágni Clyde fülét. Az autójukat állami kiállításként körutaztatták, míg a haláluk helyszínén felállított táblákat emlékgyűjtők ismételten ellopták.[28][30]

Temetésükön tízezrek jelentek meg. Bár nem temették el őket egymás mellé, ahogy Bonnie verse jósolta, a legendájukban örökre együtt maradtak.[30]

Kulturális hatás

Bonnie és Clyde története azonnal bekerült az amerikai populáris kultúrába. Már 1937-ben megjelent Edward Anderson “Thieves Like Us” című regénye, amely újraírta történetüket.[31]

Az 1960-as évekre Bonnie és Clyde már számos film ihletője volt, de Arthur Penn 1967-es filmje Warren Beatty és Faye Dunaway főszereplésével forradalmasította a témát. A film nemcsak a képernyőn látható erőszak szabályait írta át, hanem hozzájárult a Motion Picture Production Code bukásához és a modern filmminősítési rendszer bevezetéséhez.[32][33][34]

A film a vietnámi háború és a polgárjogi tüntetések korában különösen erőteljes hatást gyakorolt a lázadó fiatalokra, akik Bonnie és Clyde-ban saját küzdelmük szimbólumát látták a hatalommal szemben.[20][32]

A modern pszichológia perspektívájából

A mai trauma-pszichológia ismereteivel visszatekintve Bonnie és Clyde története két súlyosan traumatizált ember tragikus találkozásának tűnik. Clyde börtönbeli szexuális traumája és Bonnie korai apavesztése olyan pszichológiai sebeket hagyott, amelyeket a korszak eszközeivel nem lehetett kezelni.[2][4][5]

Ha ma élnének, mindketten pszichológiai segítségre szorulnának: Clyde poszttraumás stressz-zavar és antiszociális személyiségzavar miatt, Bonnie pedig függőségi zavar és trauma-kötődés miatt.[4][5][2]

Következtetés

Bonnie Parker és Clyde Barrow története több mint egy egyszerű bűnözői karrier krónikája. Ez a nagy gazdasági világválság Amerikájának tükörképe, ahol kétségbeesett fiatalok keresték helyüket egy összeomlott világban. De még ennél is mélyebb: két súlyosan sérült lélek története, akik egymásban kerestek gyógyulást, de végül csak tovább mélyítették egymás sebeit.[2][5][6][28][32]

Bonnie motivációi összetettek voltak: az apavesztés okozta pszichológiai űr, a romantikus illúziók, a szegénységből való kiút keresése, és végül egy toxikus, függő kapcsolat. Clyde motivációi egyértelműbbek: börtönbeli trauma, szexuális bántalmazás, megaláztatás, és ezek következményeként egy végeláthatatlan bosszúvágy a rendszer ellen.[9][12][13][2]

21 hónapos karrierjük során 13 ember halt meg általuk, és terror uralta útjukat, mégis romantikus figurákként éltek tovább a köztudatban. Ez a paradoxon mutatja be az amerikai kultúra összetettségét, ahol a lázadás és a tragédia gyakran keveredik a romantikával és a hírességkultusszal.[6][7][18][30][31]

A történetük végső tanulsága az, hogy a gyermekkor és a fiatalkor traumáinak feldolgozatlansága hogyan vezethet tragédiához. Bonnie és Clyde nem született bűnözők voltak - egy apját elvesztő intelligens lány és egy zenét szerető farmfiú voltak, akiket a körülmények és a feldolgozatlan traumáik egy olyan útra tereltek, amelynek csak egy vége lehetett.[4][5][2]

Ma, kilencven évvel haláluk után, Bonnie és Clyde neve még mindig felkelti az érdeklődést. Történetük figyelmeztetés és ihletés egyaránt - egy szerelem története, amely a nagy gazdasági világválság sötét évei alatt virágzott ki, és amely végül saját mítoszává vált az amerikai bűnügyi történelemben.[30][32]