A Circeo-mészárlás: Bűntény, amely feltárta az olasz társadalom árnyait

A Circeo-mészárlás története az olasz társadalom egyik legsötétebb fejezetét tárja fel, amikor 1975 őszén három jómódú római fiatal példátlan kegyetlenséggel bánt két ártatlan lánnyal, közülük az egyiket meggyilkolták. Ez a tragédia nem csupán egy bűnügyi eset volt, hanem egy egész társadalom betegségének tünete: a férfiuralmi rendszer, az elitek felelőtlensége és a nők jogainak teljes lebecsülése együttesen vezetett ehhez a borzasztó eseményhez.

A Circeo-mészárlás helyszíne és két áldozata: balra a villa San Felice Circeóban, jobbra Rosaria Lopez (fent) és Donatella Colasanti (lent).

Miért „mészárlás”? - A sajtó nyelvhasználatának jelentősége

Bár a Circeo-i eseményeknek egyetlen halálos áldozata volt, az olasz média mégis következetesen a „massacro del Circeo”(Circeo-mészárlás) elnevezést használta. Ez a terminológiai választás nem véletlen volt, hanem három fontos okra vezethető vissza.[2][25]

Elsőként, a „massacro”(mészárlás) szó használata a kínzás intenzitására és brutális voltára utalt. Az egyik podcast elemzés szerint: “A mészárlás olyan szó, amely általában jelentős számú áldozatot feltételez… Ám ebben az esetben a kínzások leírása olyan hallatlan volt, hogy nyelvi törést okozott”. A 35 órás tortúra, a szisztematikus erőszak és a módszeres kegyetlenség olyan mértékű volt, hogy a hagyományos bűnügyi terminológia elégtelen volt a történtek leírására.[26]

Másodszor, a sajtó szenzációhajhász megközelítése is közrejátszott a fogalomválasztásban. A korabeli újságírás hajlamos volt a drámai, figyelemfelkeltő címekre, és a “massacro” szó sokkal nagyobb hatást keltett, mint a sima “omicidio” (gyilkosság) vagy “delitto” (bűncselekmény). Ez a megközelítés a mai napig változatlan maradt az olasz kriminalisztikai újságírásban.[25][27]

Harmadszor, és ez a legfontosabb: a “mészárlás” kifejezés a társadalmi sokk nagyságát tükrözte. Az eset olyan mélyen megrázta az olasz közvéleményt, hogy túlnőtt egy egyszerű gyilkosság kategóriáján. A Corriere della Sera korabeli beszámolója szerint “egy olyan aberráns bűncselekményről” volt szó, amely “megrázta Olaszországot”.[25][17]

A terminológia választása tehát nem pusztán újságírói túlzás volt, hanem kulturális és társadalmi üzenet: ez az esemény túllépett a hagyományos bűncselekmények kategóriáján és kollektív traumává vált, amely egy egész nemzet emlékezetébe égett be.

A társadalmi háttér: Olaszország az 1970-es években

Politikai polarizáció és szélsőjobboldali mozgalmak

Az 1970-es évek Olaszországa az úgynevezett “anni di piombo” (ólomévek) korszakában élt, amikor a politikai szélsőségek terrorcselekményei és politikai gyilkosságai rémületben tartották az országot. A jobboldali MSI (Movimento Sociale Italiano) neofasiszta párt jelentős befolyással bírt a fiatalok körében, különösen a római elit családok gyermekei között.[1][2][3][4]

Az MSI 1946-ban alakult meg Mussolini Olasz Szociális Köztársaságának (Salò-köztársaság) közvetlen örököseként. A párt alapítója, Giorgio Almirante korábban a rasszista „La Difesa della Razza” (A faj védelme) című lap főszerkesztője volt, és aktívan részt vett az olasz rassztörvények kialakításában.[3]

A női jogok helyzete

1975-ben Olaszországban a nemi erőszak még mindig nem a személy ellen elkövetett bűncselekménynek számított, hanem a “közerkölcs elleni” cselekménynek. Mussolini 1936-ban hozott törvénye szerint a nőket nem tekintették önálló jogi személyeknek, hanem a család “becsülete” részének.[5][6][7]

Az olasz feminista mozgalom éppen ezekben az években küzdött a törvények megváltoztatásáért. 1975-ben 20 000 nő tüntetett Rómában az abortusz jogáért, 1978-ban pedig sikerült elérniük egy kompromisszumos abortusztörvényt. A teljes győzelem azonban csak 1996-ban jött el, amikor végre törvénybe iktatták, hogy a nemi erőszak a személy elleni bűncselekmény.[6][7][8]

Az elkövetők háttere: három “jó család” gyermeke

Andrea Ghira - az olimpikon fia

Andrea Ghira 1953. szeptember 21-én született Rómában. Apja, Aldo Ghira neves építőipari vállalkozó és 1948-as olimpiai bajnok vízilabdázó volt, aki a SS Lazio centruma néven játszott. A család nemesi származású anyával, Maria Cecilia Angelini Rotával kötött házasságot, és szigorú nevelésben részesítette három fiát.[9][10][11]

Andrea már 16 évesen összeütközésbe került a törvénnyel, szélsőjobboldali megmozdulásokban való részvétel és politikai garázdaság miatt. Megszállottja volt a marseille-i banda mítoszának, és „Jacques Berenguer” néven mutatkozott be. A Giulio Cesare líceum alatt alapított egy csoportot, amely „a bűnözést a társadalmi érvényesülés eszközeként” hirdette.[9]

Angelo Izzo - a “fekete bombázó”

Angelo Izzo 1955. augusztus 23-án született, egy építő fia volt, és a római Trieste-Salario középosztálybeli negyedében élt. 13 évesen csatlakozott a Giovane Italia (Fiatal Itália) nevű szervezethez, az MSI ifjúsági szárnyához. 1969-ben Ghirával együtt kizárták a szervezetből lopott robogók elrejtése miatt.[12]

1972 és 1975 között Izzo részt vett támadásokban más római jobboldali fiatalokkal együtt, különösen az Olasz Szocialista Párt Trieste negyedbeli szekciója ellen. Számtalan önerőből finanszírozott rablást hajtott végre, bankokat, ékszerboltokat és postahivatalokat rabolva ki. 1974-ben két nőt megerőszakolt, amiért két és fél éves felfüggesztett börtönbüntetést kapott.[12]

1975-ben orvostanhallgató volt, de ritkán járt órákra. Inkább bárokban lógott és szélsőjobboldali fiatalok által szervezett bulikra járt, ahol „a politikai ideológia, a kábítószer és a nők elleni erőszak keveredett”.[12]

Giovanni “Gianni” Guido - az építész hallgató

A 19 éves Guido építészetet tanult és egy bankigazgató fia volt. Bár kevesebb információ áll rendelkezésre róla, mint a másik két elkövetőről, ő is a római felső középosztálybeli környezetből származott és szélsőjobboldali nézeteket vallott.[10][13]

1975-ös olasz újságcikk Andrea Ghira, Angelo Izzo és Giovanni Guido letartóztatásáról 1975-ös olasz újságcikk a gyanúsítottak fotóival és a letartóztatásokról szóló címmel

Az áldozatok: két lány a Montagnolából

Rosaria Lopez és Donatella Colasanti

Rosaria Lopez 1956-ban született Rómában, és 19 éves korában bárban dolgozott. Donatella Colasanti 1958. május 12-én született, szintén Rómában, és 17 évesen még diák volt. Mindketten a Montagnola népszerű negyedében éltek dolgozó családokban.[2][12]

Rosaria Lopez és Donatella Colasanti

A két barátnő először szeptember végén találkozott Izzóval és Guidóval egy közös ismerős, Giampiero Parboni révén az EUR kerület „Il Fungo” (Gomba) tornyánál lévő bárban. A fiúk udvariasnak és megközelíthetőnek tűntek, és meghívták őket egy bulira Lavinio-ban, Anzio egy részében.[12][14]

A szörnyű éjszaka kronológiája

Szeptember 29. - A csapda bezárul

1975 szeptember 29-én délután 3:30-kor találkoztak az Ambassade mozi előtt. Délután 6:20-kor érkeztek meg a Villa Morescához, amely a Via della Vasca Moresca utcában, San Felice Circeo Punta Rossa területén állt. A villa Ghira családjáé volt.[12]

San Felice Circeo légi felvétele lakónegyedekkel, zöldterületekkel és tengerparttal

Izzo és Guido azt mondták a lányoknak, hogy itt egy másik barátjukkal fognak találkozni, majd együtt mennek Lavinióba. Néhány óra beszélgetés és zenehallgatás után azonban a fiúk hirtelen nyílt szexuális ajánlatokat tettek a lányoknak.[15]

Amikor a lányok visszautasították őket, Guido elővett egy pisztolyt és így szólt: „Mi a marseille-i banda tagjai vagyunk, ezért jobb, ha engedelmeskedtek. Amikor Jacques Berenguer megérkezik, nem lesz menekvésetek. Ő kemény fickó, ő rabolta el Bulgari ékszerészt”.[15]

A 35 órás pokol

Szeptember 29. este - A kínzás kezdete

A fenyegetés után azonnal megkezdődött a szörnyű kínzás. Izzo és Guido elkezdték rúgni és ütni a lányokat, fémpálcákkal, pisztoly tussal és botokkal verték őket. Közben kábítószert fogyasztottak, nevettek és szórakoztak. Angelo Izzo többször megkísérelte megerőszakolni mindkét lányt, de fizikai problémái miatt nem ment neki. Később kiderült, hogy impotens volt. Giovanni Guido viszont megerőszakolta Rosariát. A két lányt az ablaktalan fürdőszobába zárták az egész éjszakára. Időnként kihúzták őket egyenként vagy együtt, folytatták a kínzásukat, majd visszazárták őket.[12][15][16]

Szeptember 30. - Andrea Ghira érkezése

Másnap délután megérkezett Andrea Ghira, aki úgy mutatkozott be, hogy ő „Jacques Berenguer”, a francia bűnözőbanda vezetője. Donatella Colasanti vallomása szerint Ghira kézen fogta Rosariát és elvezette az egyik hálószobába. Donatella ezalatt a másik két fiúval maradt, akik tovább verték. Ő nem került sor a nemi erőszakra, mert Izzo továbbra sem volt képes rá, Guido pedig nem próbálkozott vele.[16]

A drogok használata és a további kínzás

A három elkövető az egész idő alatt kábítószert fogyasztott és drogozta a lányokat is. A kínzás folyamatos volt - verés fémrudakkal, vascsövekkel és pisztolytussal.[1][15][12] Donatella később elmondta: „Mindhárman tudták, mit csinálnak. Minden elő volt készítve. A zsákokat, amikbe halálunk után bele akartak tenni bennünket, már az elejétől megmutatták nekünk”.[13]

Rosaria Lopez meggyilkolása

Szeptember 30-án délután, a kínzás második napján, Ghira kézen fogva elvitte Rosariát az emeleti fürdőszobába. Ott tovább verték, majd végül a kádban megfojtották.[1][12][16] A gyilkosság módja különösen kegyetlen volt: Rosaria fejét a kádban lévő vízbe nyomták, amíg meg nem fulladt. Donatellának végig kellett hallgatnia barátja kínlódását és halálhörkölését.[1][16]

Donatella kétségbeesett túlélési kísérlete

Miután megölték Rosariát, a fiúk Donatellára fordították figyelmüket. Megpróbálták őt is megfojtani egy övvel, majd vastag vasrúddal verték. Egy pillanatra egyedül hagyták, és Donatella megpróbált telefonálni segítségért. Azonban felfedezték, és a fejét vasrúddal verték be. Ekkor, kétségbeesésében, egy életmentő döntést hozott: „Rájöttem, hogy csak egy kiutam van, ha halottnak tettetem magam, és így tettem” – emlékezett vissza később.[12][15]

Giovanni Guido “családi vacsorája”

A kínzás alatt Guido egyszer elment vacsorázni a családjával Rómába, mintha semmi sem történt volna, majd visszatért a villába és folytatta a tortúrát. Ez a hidegvérűség és normalitás különösen megdöbbentette a későbbi nyomozókat.[15][12]

A “halott” testek elszállítása

Azzal a tudattal, hogy mindkét lányt megölték, a három elkövető a két testet egy fehér Fiat 127 csomagtartójába helyezte. Útközben Róma felé vidáman nevettek és zenét hallgattak.[1][12]

Fehér Fiat 127 - az autó amelyben Donatella Colasanti és Rosaria Lopez testét szállították Fehér Fiat 127 autó, amely a Circeo-mészárláshoz kapcsolódik

Donatella eszméleténél volt, de mozdulatlanul feküdt Rosaria holtteste mellett. Végighallgatta gyilkosai cinikus megjegyzéseit, akik vidáman nevettek és zenét hallgattak, miközben így gúnyolódtak: „Csend legyen, két halott van a fedélzeten” és „Milyen jól alszanak!”.[17][1]

A felfedezés és megmenekülés

Guido háza közelében a hármas egy étterembe ment vacsorázni, ahol összeverekedtek néhány kommunista fiatallal. A kocsit a Viale Pola utcában, a római Trieste negyedben hagyták.[12]

Amint a férfiak eltávoztak, Donatella, bár sokkos állapotban volt, elkezdett kiabálni és ütni a csomagtartó falait. 22:50-kor egy éjjeli őr észrevette a zajt és értesítette a közeli karabinieri járőrkocsit.[12]

„Hattyú, hattyú… egy macska nyávog egy 127-esben a Viale Pola utcában” – hangzott el a kódolt üzenet.[12]

Antonio Monteforte fotóriporter hallotta az üzenetet, megértette a jelentőségét, és a helyszínre sietett. Ő fényképezte le a csomagtartó kinyitását és Donatella megtalálását Rosaria holtteste mellett.[12]

1975-ös olasz újságkivágás Donatella Colasanti megmentéséről a Fiat 127 csomagtartójából 1975-ös olasz újságkivágás a csomagtartóban felfedezett két nő holttestéről

Donatella Colasanti-t a Fiat 127-es csomagtartójában találták meg Donatella Colasanti a Fiat csomagtartójában

A kínzás hatásai

A 35 órás pokol tartós fizikai és lelki sebeket hagyott Donatellán. Kórházi vizsgálata során megállapították, hogy eltört az orra, súlyos belső sérülései voltak, és olyan pszichológiai traumákat szenvedett, amelyekből soha nem gyógyult fel teljesen. Később így nyilatkozott: „Nem tudtam visszatérni a normális élethez. A fejemben mindig ott voltak azok a szörnyű órák, Rosaria sikításai és a saját félelmem”.[1][12]

Bűntársak bevonása

A segítségkérés

Az 1975-ös L’Unità újság beszámolója szerint, miután a három elkövető (Izzo, Guido és Ghira) a fehér Fiat 127 csomagtartójába helyezték a két lány testét és Róma felé indultak, útközben felhívták Maurizio Maggiot és Gianluca Sonninót. A telefonbeszélgetés során ezt mondták nekik: “Valami súlyos dolog történt, találkozzunk később, majd elmagyarázzuk”. A nyomozók megállapítása szerint Maggio és Sonnino hajlandónak mutatkoztak segíteni a holttestek eltüntetésében. Emiatt letartóztatták őket bűnsegédlet vádjával.[24]

A terv és a leleplezés

A három fő elkövető úgy tervezte, hogy miután leparkolta az autót a Viale Pola utcában, később visszatérnek Május és Sonnino segítségével, hogy elvégezzék “borzasztó bűnük utolsó felvonását” - vagyis a testek végleges eltüntetését.[24] Ez a terv azonban nem valósult meg, mert Donatella Colasanti túlélte a kínzást és segítségért kiabálva felkeltette a figyelmet, még mielőtt a segítőtársak beavatkozhattak volna.

A társadalmi háttér

Maggio és Sonnino szintén a római felső középosztálybeli, neofasiszta körökből származtak, ugyanabból a “Parioli” negyedbeli elit környezetből, mint a főelkövetők. Ez rámutat arra, hogy a bűncselekmény nem izolált eset volt, hanem egy egész társadalmi réteg erkölcsi elfajulásának a következménye.[24] Szerepük jól mutatja, hogyan működött a korabeli neofasiszta hálózat Rómában - készek voltak segíteni egymásnak még a legszörnyűbb bűncselekmények után is, amit a közös ideológia és társadalmi hovatartozás kötött össze.

Az igazságszolgáltatás és következmények

A letartóztatások és per

Izzót és Guidót órák alatt letartóztatták, míg Ghira, akit valaki figyelmeztetett, megszökött. A nyomozást Gesualdo Simonetti őrmester vezette karabinieri alakulata folytatta le, akik főként Donatella vallomása alapján rekonstruálták a mészárlás menetét.[12]

Donatella Colosantit Tina Lagostena Bassi ügyvédnő képviselte, akit „a nők ügyvédjének” is neveztek. Több feminista szervezet is polgári félként kapcsolódott be a perbe.[18][19]

Az ítélet és börtön

1976 július 29-én első fokon kihirdették az ítéletet: Izzo és Guido, valamint távollétében Ghira életfogytiglani börtönbüntetést kaptak enyhítő körülmények nélkül.

1977 október 28-án másodfokon Guido ítéletét harminc évre mérsékelték, miután bűnbánatot tanúsított és a megölt lány családja elfogadott egy kártérítést. Izzo és Ghira esetében az életfogytiglant helybenhagyták.

Andrea Ghira sorsa

Ghira Spanyolországba szökött Massimo Testa de Andres hamis név alatt, és a Tercio (spanyol idegenlégió) tagja lett. 1994-ben kábítószer-visszaélés miatt kizárták. Melillában telepedett le, ahol még abban az évben túladagolás miatt meghalt.

Igazi kilétét csak 2005-ben fedezték fel: decemberben exhumálták a holttestet és DNS-vizsgálattal azonosították Ghiraként. 2016-ban egy újabb szakértői vizsgálat megerősítette az azonosítást.

Izzo további bűncselekményei

Angelo Izzo 2004 novemberében, a függőben lévő ítélet ellenére feltételes szabadlábra került. 2005. április 28-án egy bűntárssal együtt elrabolta és megölte Maria Carmela Linciano (49 éves) és Valentina Maiorano (14 éves) anyát és lányát.

Az áldozatok Giovanni Maiorano felesége és lánya voltak, aki Izzo campobasso-i cellatársa volt, és akit a Sacra Corona Unita bűnszervezet bűnbánó tagjaként életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. 2007. január 12-én Izzót újabb életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

A feminista mozgalom és társadalmi változások

Tina Lagostena Bassi és a jogi reform

Tina Lagostena Bassi (1926-2008) ügyvédnő kulcsszerepet játszott nemcsak Donatella képviseletében, hanem az olasz női jogok fejlődésében is. Ő volt az egyik alapítója a „Telefono Rosa” (Rózsaszín Telefon) nevű szervezetnek, amely a nőket ért brutalitás áldozatait segítette.[18]

Lagostena Bassi később az olasz parlament képviselője lett a Forza Italia párt színeiben, és aktív szerepet vállalt az Egyenlő Esélyek Bizottságában. 1993-ban írta és rendezte a RAI számára az „L’avvocato delle donne” (A nők ügyvédje) című televíziós produkciót Mariangela Melato főszereplésével.[18]

A per társadalmi hatása

A Circeo-mészárlás pere váratlan platformot biztosított az olasz feminista mozgalomnak. Ez volt az első alkalom, amikor a nemi erőszak vádját határozottan mint a személy elleni bűncselekményt tárgyalták, nem pedig a közerkölcs elleni cselekményként.[1][5]

A per során több feminista szervezet polgári félként vett részt, és tömegesen jelentek meg a tárgyalásokon. Ez a jelenség átalakította a bírótermi kultúrát és rávilágított az igazságszolgáltatási rendszer patriarchális mechanizmusaira.[20]

A törvényhozási változások

A Circeo-mészárlás hosszú távú következménye volt a nemi erőszakkal kapcsolatos törvények teljes átdolgozása. 1996-ban, több mint húsz évvel az események után, az olasz parlament végre elfogadta az új nemi erőszak törvényt.[6][7]

Az új törvény a nemi erőszakot személyi jogok elleni bűncselekményként kategorizálta, nem pedig közerkölcsiségi kérdésként. Ez forradalmi változás volt egy olyan országban, ahol 60 évig Mussolini 1936-os fasiszta korszakú törvénye volt érvényben.[7][6]

Donatella Colasanti tragikus sorsa

A túlélő küzdelme

Donatella Colasanti élete végéig küzdött a 35 órás kínzás pszichológiai következményeivel. Különböző interjúkban mesélte el borzasztó történetét, remélve, hogy mások tanulhatnak belőle.[12][21]

1997-ben Colasanti azt állította, hogy fenyegető telefonhívásokat kapott, és ezért Izzo elkülönítését kérte. Amikor Izzo 2005-ben ismét gyilkosságot követett el, Colasanti kijelentette: „Valakinek fizetnie kellett volna azért, hogy lehetővé tette Izzo feltételes szabadlábra helyezését”.

Az utolsó szavak

Colasanti 2005. december 30-án halt meg 47 éves korában Rómában mellrák következtében. Még mindig súlyos pszichológiai károsodások kínozták a harminc évvel korábbi erőszak miatt. Szeretett volna részt venni Izzo új perében. Utolsó szavai ezek voltak: „Küzdjünk az igazságért”.[12]

2020-ban Donatella Colasanti háza erőszak elleni központtá vált.

Kulturális hatások és feldolgozások

A sajtó szerepe

A Circeo-mészárlás az olasz sajtótörténet egyik legjelentősebb eseménye volt. A korabeli újságok részletesen beszámoltak az esetről, és ez volt az egyik első alkalom, amikor a nemi erőszak témáját nyíltan tárgyalták a nyilvánosságban.

Irodalmi és filmes adaptációk

A Circeo-mészárlás számos kulturális alkotást inspirált. A legjelentősebb közülük Edoardo Albinati „La scuola cattolica” (A katolikus iskola) című regénye, amely 2016-ban elnyerte az olasz Strega-díjat.[22][23]

Albinati saját maga is a San Leone Magno katolikus fiúiskolába járt, ugyanarra az iskolára, ahol az elkövetők tanultak. 1200 oldalas, félig önéletrajzi művében a szerző az 1970-es évek római elit iskolai kultúráját elemzi, megkérdőjelezve az erőszak, a szexualitás és a férfiasság közötti összefüggéseket.[23][22]

Filmek és dokumentumok

A tragédiát számos film dolgozta fel közvetlenül az események után: „Come cani arrabbiati” (Mint a veszett kutyák, 1976), „I violenti di Roma bene” (A római felső osztály erőszakosai, 1976), és több más ugyanebben az évben. 2021-ben Stefano Mordini rendezte a „La scuola cattolica” (A katolikus iskola) című filmet, 2022-ben pedig Andrea Molaioli készített „Circeo” című hatepizódos minisorozatot.

Összegzés: egy tragédia tanulságai

A Circeo-mészárlás nemcsak egy borzasztó bűncselekmény volt, hanem egy egész társadalom betegségének tünete. A három elkövető - jómódú családok gyermekei, elit iskolák végzettjei - olyan környezetben nőttek fel, ahol a férfiak fölénye, a nők lebecsülése és az erőszak romantizálása mindennapi volt.[1][2][5]

Az 1970-es évek olasz társadalmának három mérgező eleme találkozott ebben a tragédiában: a neofasiszta ideológia, amely az erőszakot politikai eszközként legitimálta; az elit férfiiskola kultúrája, amely a nőket objektumként kezelte; és egy olyan igazságszolgáltatási rendszer, amely a nőket nem tekintette teljes jogú személyeknek.[3][4][6][7][22][23]

A tragédia hosszú távú következményei azonban pozitívak is voltak. A per nyilvánosságra hozta az olasz patriarchális rendszer működését, erőt adott a feminista mozgalomnak, és végül hozzájárult ahhoz, hogy 1996-ban megváltoztatták a nemi erőszakkal kapcsolatos törvényeket.[5][6][7][1]

Donatella Colasanti utolsó szavai – „Küzdjünk az igazságért” – nemcsak az ő személyes küzdelmére vonatkoztak, hanem egy egész generáció nőjének a harcára, akik megváltoztatták Olaszországot. A Circeo-mészárlás emléke arra int, hogy a társadalmi igazságtalanságok ellen folyamatosan küzdeni kell, mert csak így akadályozhatjuk meg, hogy újabb tragédiák történjenek.