Anneliese Michel tragikus története

Anneliese Michel esete a 20. század egyik legismertebb és legvitatottabb ördögűzési története, amely a tudomány és a vallás közötti konfliktust, valamint a mentális betegségek helytelen kezelésének tragikus következményeit világítja meg. A fiatal német lány 1976-ban, mindössze 23 évesen hunyt el 67 ördögűző szertartás után, súlyos alultápláltság és kiszáradás következtében.

Anneliese Michel archív portréfotója

Korai évek és családi háttér

Anna Elisabeth Michel 1952. szeptember 21-én született Leiblfingben, Bajorországban, egy szigorúan római katolikus családban[1][2]. Édesapja Josef érzelmileg távoli, de gondoskodó emberként volt ismert, míg édesanyja Anna rendkívül vallásos és szigorú nevelést alkalmazott[4]. A család vallási szélsőségességét fokozta, hogy Anna egy házasságon kívül született lányának, Marthának a halála 1960-ban még mélyebb vallásos meggyőződésekbe taszította őt[4].

Anna Michel azt hitte, hogy az emberek nem tudnak saját bűneikért vezekleni, ezért másoknak kell szenvedniük és áldozatokat hozniuk helyettük[4]. Ez a hit olyan szélsőséges gyakorlatokhoz vezetett, mint hogy a gyermekeket kemény fapadlón kellett aludniuk télen takaró nélkül[4]. A család elutasította a Vatikán által bevezetett reformokat, és olyan középkori vallási hiedelmeket követett, amelyeket vallási szélsőséges csoportok képviseltek[4].

Anneliese hetente kétszer járt misére, és latin nyelvű keresztény szövegeket tanult, hogy még régebbi vallási szövegeket tudjon olvasni[4]. Fejlődő agyába mélyen beivódott édesanyja vallási buzgósága, ami később szerepet játszott tüneteinek megnyilvánulásában.

Az első tünetek és orvosi diagnózis

1968-ban, amikor Anneliese 16 éves volt, jelentkeztek az első komoly egészségügyi problémái[1][2]. Az iskolában eszméletét vesztette és görcsrohamot kapott[4]. Egyes források szerint konvulziók voltak, mások szerint transz-szerű állapotban volt[4]. Egy évvel később, 1969-ben második rohamot kapott éjszaka, amikor úgy érezte, mintha nehéz súly nyomná a mellkasát, nem tudott mozogni vagy lélegezni, és bevizelt[4].

A neurológus Dr. Siegfried Luthy temporális lebenyi epilepsziával diagnosztizálta[5], egy olyan betegséggel, amely görcsrohamokat, memóriavesztést, valamint vizuális és hallási hallucinációkat okoz[4]. A diagnózis után gyógyszeres kezelést kapott az epilepszia ellen, de a tünetek nem szűntek meg teljesen[4].

1970-re Anneliese állapota annyira súlyosbodott, hogy a würzburgi pszichiátriai klinikán kezelték[6]. Az orvosok “epilepsziához kapcsolódó pszichózist” diagnosztizáltak nála[7]. További problémái közé tartozott a tuberkulózis és a tüdőgyulladás, amiért heteket kellett szanatóriumban töltenie[4].

Antik katolikus ördögűzési szertartási tárgyak, köztük feszület, rózsafüzér, gyertyatartók és szenteltvíz-tartók Németországból, kb. 1970-es évek

A vallási tünetek kialakulása

A szanatóriumból való visszatérése után családja szerint Anneliese személyisége megváltozott[4]. Gyorsan haragra gerjedt, imádkozás közben hangokat hallott, amelyek azt mondták neki, hogy átkozott és a pokolban fog rohadni[4]. Azt állította, hogy mindenütt démoni arcokat lát[4].

Anneliese fokozatosan vallási tárgyakkal szembeni averziót fejlesztett ki[1][2]. Bár továbbra is olvasott keresztény szövegeket, kerülte a feszületek közelségét és nem tudott közvetlenül Jézus portréira nézni[4]. Ez az elkerülő magatartás vezetett arra másokat, hogy azt higgyék, a lány megszállott[8].

“Nem tudott belépni a szentélybe. A legnagyobb habozással közeledett hozzá, majd azt mondta, hogy a talaj úgy égett, mint a tűz, és egyszerűen nem tudta elviselni. Azt is megjegyezte, hogy többé nem tudott érmékre vagy szentek képeire nézni; annyira csillogtak, hogy nem tudta elviselni”[2] - írta Ernst Alt atya.

1973-ra Anneliese súlyos depresszióban szenvedett és öngyilkossági gondolatai voltak[2]. Hangokat hallott, amelyek azt mondták neki, hogy kárhozott[9]. A családja azt is állította, hogy stigmákat láttak a lányukon[2].

Az ördögűzés kezdete

1975-re Anneliese és családja meggyőződött arról, hogy az orvosi kezelés hatástalan, és a lány valóban démonok által megszállott[1][2]. Több helyi paphoz fordultak ördögűzésért, de először elutasították őket, és továbbra is orvosi kezelést javasoltak[2].

Végül Ernst Alt atya, egy helyi pap, aki meglátogatta Anneliese-t, úgy nyilatkozott, hogy a lány “nem epilepsziásnak tűnik”, és nem figyelte meg, hogy görcsrohamai lennének[2]. 1975 júliusa és augusztusa között Alt atya arra a meggyőződésre jutott, hogy Anneliese démoni megszállottság miatt szenved[2].

Josef Stangl, Würzburg püspöke végül 1975 augusztusában engedélyezte Alt atyának a “kis ördögűzés” elvégzését[2]. Később Arnold Renz szalvatoriánus pap is engedélyt kapott a teljes ördögűzés elvégzésére a Rituale Romanum szerint, de csak teljes titokban[2][10].

Anneliese Michel sírkövé, feszülettel és születési, halálozási dátumokkal, borostyánnal körülvéve a temetőben

A 67 ördögűző szertartás

Az első ördögűző szertartás 1975. szeptember 24-én zajlott le[2][11]. Összesen 67 ilyet tartottak körülbelül tíz hónap alatt, 1975 és 1976 között, hetente egy-két alkalommal, amelyek egyenként akár négy órán át is tartottak[2][1].

Az ördögűző szertartások során Anneliese állítólag hat démon hangjával beszélt: Kain, Júdás Iskariotes, Nero, Adolf Hitler, Lucifer, és egy Fleischmann nevű, századokkal korábban elhunyt, szégyenbe esett helyi pap[2][10]. A szertartásokat magnószalagra rögzítették, és ezek a felvételek ma is elérhetők[12][13].

A szertartások fizikailag és mentálisan rendkívül brutálisak voltak Anneliese számára[11]. Többször kötéllel és láncokkal rögzítették, családtagok tartották le[4]. Idővel teljesen abbahagyta az étkezést és ivást[2].

Az ördögűző szertartások alatt Anneliese különféle ijesztő viselkedést mutatott: letépte a ruháit, pókokat és szenet evett, az asztal alá kúszott és úgy ugatott, mint egy kutya[2]. Leharapta egy döglött madár fejét, és saját vizeletét nyalta fel a padlóról[14]. Naponta 400-szor guggolt térdre imádkozó pozícióban, amitől eltörtek a térdkalácsai és megsérültek az inak a térdében[4].

A vég

1976 június 30-án zajlott le az utolsó, a 67. ördögűző szertartás[6][11]. Ekkorra Anneliese mindössze 30 kilogrammot nyomott, térdei eltörtek a folyamatos térdelésektől, segítség nélkül nem tudott mozogni, és tüdőgyulladást is kapott[2][6].

Az utolsó szertartás napján Anneliese utolsó szavai az ördögűzőkhöz a “Kérem a feloldozást” volt[14][15]. Édesanyjának pedig azt mondta: “Mama, félek”[14][15].

1976 július 1-jén, reggel 8 óra körül Anna Michel holtan találta lányát5. A boncolás megállapította, hogy a halál oka alultápláltság és kiszáradás volt, amely közel egy évig tartó félbehagyott éhezés következménye volt az ördögűzések alatt[2][16].

A per és az ítélet

Anneliese halála után a hatóságok vizsgálatot indítottak[2]. Az ügyész szerint halála akár egy héttel a halála előtt is megakadályozható lett volna[2].

1978 március 30-án kezdődött el a per Aschaffenburgban, amely óriási média- és közérdeklődést váltott ki[2][17]. Az orvosok azt állították, hogy Anneliese nem volt megszállott, és a démoni megszállottság megnyilvánulásai pszichológiai hatások voltak, amelyeket szigorú vallási nevelése és epilepsziája okozott[2].

A védelem a szabadság és a vallásgyakorlás jogára hivatkozott[2]. Az ördögűzés során készült hangfelvételeket is lejátszották, amelyeken állítólag “démonok vitatkoztak”[2]. Mindkét pap azt állította, hogy hat démon azonosította magát Luciferként, Kainként, Júdás Iskariotesként, Neróként, Adolf Hitlerként és Fleischmann nevű gonosz papként[2].

1978 júliusában mind a négy vádlottat - Anneliese szüleit és a két papot - gondatlanságból elkövetett emberölésért elítélték[2][17]. Hat hónapos börtönbüntetést kaptak - amelyet három év próbaidőre felfüggesztettek - valamint pénzbírságot[2].

Utóélet és kulturális hatás

Anneliese Michel halála után majdnem két évvel, 1978. február 25-én exhumálták a holttestét és egy új tölgyfa koporsóba helyezték, amelyet ónnal béleltek ki[2][18]. A hivatalos jelentések szerint a test az adott kornak megfelelő bomlásra utalt[18].

Anneliese sírja zarándokhellyé vált a klingenbergi temetőben[18][19]. Kisebb katolikus csoportok tisztelik őt, akik úgy vélik, hogy a rossz útra tért papokért és bűnös fiatalokért vezekelt[2]. Bár a katolikus egyház hivatalosan soha nem ismerte el szentként, sírjánál rendszeresen megjelennek zarándokok virágokkal, gyertyákkal és kézzel írt imákkal[19].

Az eset hatására Németországban csökkent a hivatalosan engedélyezett ördögűzések száma[2]. A német püspökök 1984-ben kérelmezték Rómától az ördögűzés szertartásának felülvizsgálatát a Michel-ügy fényében[9]. 1999-ben a Vatikán kiadta az ördögűzés szertartás átdolgozott változatát - az első frissítést a 17. század óta[9].

Anneliese Michel sírhelye Klingenbergben, Bajorországban, fekete kereszttel, amelyen Jézus Krisztus, és fehér kereszttel, amely virágokkal díszítve az életére emlékeztet

Filmadaptációk és örökség

Anneliese Michel története számos filmet ihletett. A legismertebb a 2005-ös “The Exorcism of Emily Rose” Scott Derrickson rendezésében, amely Jennifer Carpenter, Laura Linney és Tom Wilkinson főszereplésével készült3[20]. A film a valós eseményeken alapuló bírósági drámaként mutatja be az esetet.

További adaptációk közé tartozik a 2006-os “Requiem” című díjnyertes német film és a 2011-es “Anneliese: The Exorcist Tapes”[1]21. Ezek a filmek mind a vallás, a mentális betegség és a hit közötti összetett viszonyra fókuszálnak.

Modern értelmezések és vita

Anneliese Michel esetét mai napig vitatják szakértők és laikusok egyaránt[22]. Az orvosi szakértők temporális lebenyi epilepsziára, skizofréniára és vallási delúziókra hivatkoznak[23]. Egy 1997-es oxfordi tanulmány szerint az epilepsziában szenvedő személyeknél nagyobb valószínűséggel alakul ki skizofrénia[4].

A vallási közösségek egy része azonban továbbra is démoni megszállottságban hisz, és Anneliese-t áldozati lélekként tiszteli, aki mások bűneiért szenvedett[19]. Az eset rávilágít a hit és a tudomány közötti örök feszültségre, valamint arra, hogy mennyire fontos a mentális egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés.

Következtetés

Anneliese Michel tragikus története túlmutat egy egyszerű ördögűzés esetén - ez egy összetett emberi dráma, amely a mély vallási meggyőződések, a korlátozott orvosi ismeretek és a családi kétségbeesés találkozásából született[22][16]. Az eset örökre megváltoztatta a katolikus egyház ördögűzéshez való hozzáállását, és rávilágított a mentális egészségügyi problémák vallási kontextusban való kezelésének veszélyeire.

Függetlenül attól, hogy valaki hisz-e a démoni megszállottságban vagy sem, Anneliese Michel esete emlékeztet bennünket arra, hogy a vallási szabadság és az orvosi ellátás közötti egyensúly megtalálása életbevágó fontosságú. Az ő története figyelmeztetés arra, hogy a szélsőséges vallási gyakorlatok tragikus következményekkel járhatnak, különösen akkor, ha a modern orvostudomány segítségét elutasítják.