Rasputyin: Hitgyógyító, manipulátor és a Romanovok végzete

A huszadik század eleji Oroszország egyik legellentmondásosabb alakja volt Grigorij Jefimovics Rasputyin – egy szibériai paraszt, aki a Romanov cári udvarban szerzett páratlan befolyást, hogy aztán a dinasztia bukásának egyik katalizátorává váljon. Rasputyin alakja körül máig titkok, legendák és spekulációk szövődnek, de történetének magja megrázó: egy emberi tragédia, amely egész birodalmat sodort a pusztulásba.

Grigorij Rasputyin portréja – a Romanovok hitgyógyítója és az orosz történelem legmisztikusabb alakja

Szibéria fagyos mélyéről a cári udvarig

A pokrovszkojei férfi

Grigorij Rasputyin 1869. január 21-én született Pokrovszkoje nevű, Szibéria szívében fekvő falucskában, parasztcsaládból. A térség hosszú évtizedek óta Oroszország száműzöttjeinek és rabszolgamunkára ítélt bűnözőinek otthona volt, ahol a túlélés állandó küzdelem a zord éghajlattal. Apja, Jefim paraszt földműves és kocsis volt, édesanyja, Anna Parsukhova előtte hét gyermeket szült, akik mind csecsemő- vagy kisgyerekkorban meghaltak. Grigorij volt az első, aki túlélte a szibériai telet.[1][2]

Gyerekként a fiú azt állította, hogy látomásai vannak a jövőről, angyalok jelennek meg álmaiban, és olyan dolgokat tud a szomszédokról, amiket normális esetben nem tudhatna. Beteg lovakat képes volt meggyógyítani puszta érintéssel. Néhány falubeli szerint ő volt Krisztus második eljövetele, isteni érintésű ember. Mások szerint viszont démonikus természetű volt, aki talán az ördöggel cimborált.

Tinédzserként és húszas éveinek elején Rasputyin rossz hírű, goromba fiatalember volt: ivott, lopott, és mindenkinek az idegeire ment. 1886-ban találkozott Praszkovia Dubrovinovával, akit 1887 februárjában feleségül vett. A házasságukból hét gyermek született, de csak három élte meg a felnőttkort: Dmitrij, Marija és Varvara.[2][3][4]

Megtérés és vándorlás

Húszas évei elején Rasputyin úgy döntött, hogy elhagyja családját, és vallásos zarándokká válik. Bejárta Görögországot és a Közel-Keletet, több alkalommal ellátogatott a Szentföldre is. A történetek szerint ebben az időszakban tapasztalta meg döntő vallási élményét: egy látomást, amelyben a Szűz Mária megjelent neki.[3][4][5][6]

Amikor visszatért Szibériába, valami megváltozott benne. A falubeliek szentnek kezdték tekinteni őt, aki hosszú órákat tölt imádkozással, és állítólag gyógyító erővel rendelkezik. Rasputyin nem lett hivatalos szerzetes vagy pap – nem is tanult soha írni-olvasni rendesen –, de mégis sztarecként, azaz önjelölt szent emberként kezdett hírnevet szerezni.[2][3][5][6][7]

Különös vallási nézeteinek forrása vitatott. Állítólag kapcsolatban állt a hlisztiek (Khlysty) elnevezésű szektával, amely eksztatikus szertartásokat tartott: vadul táncoltak, transz állapotban ismeretlen nyelveken szóltak, ostorozták önmagukat, és szexuális aktusokkal próbáltak „spirituális transzcendenciát” elérni. Bár hivatalos vizsgálatok nem találtak ellene bizonyítékot a hlistákhoz fűződő tagságára, vallási hitei eklektikusak voltak: ötvözte az ortodox kereszténység elemeit a népi miszticizmussal és saját kitalációival. Egyik fő tanítása az volt, hogy a mély bűnbánatra csak komoly vétek után lehet képes az ember – ami számára tökéletes magyarázat volt saját kicsapongásaira.[6][8][9][10]

1903-ban Rasputyin Szentpétervárra érkezett, ahol hamar hírnevet szerzett misztikusként és hitgyógyítóként. 1905-ben bemutatták II. Miklós cárnak és feleségének, Alexandra cárnőnek. Rasputyin és a Romanovok találkozása örökre megváltoztatta az orosz történelmet.[3][4][7]

A csodatevő az udvarnál: Alekszej és a hemofília

A titkolt betegség

A cári pár fia, Alekszej carevics 1904-ben született, és születése után néhány órával vérzés lépett fel a köldökénél. A szülők legnagyobb rémálma vált valóra: a fiú hemofíliás volt, vagyis a vére nem alvadt meg megfelelően. Ez a betegség anyai ágon öröklődött Victoria brit királynő családjából Alexandra anyján, Alice hercegnőn keresztül. A Romanov-családban addig nem fordult elő hemofília, ezért Alexandra borzasztó bűntudattal küzdött amiatt, hogy ő „fertőzte meg” a családot.[11][12][13]

Alekszej Romanov carevics betegágyban – a hemofíliás trónörökös, akit Rasputyin gyógyított

Az 1900-as évek elején a hemofília kezelhetetlen volt. Semmilyen orvosság nem állt rendelkezésre, csak ágynyugalom, jég és az ima. Ha a gyermeket véletlenül megütötték vagy elesett, hatalmas belső vérzések alakultak ki, amelyek hetekig tartottak és életveszélyesek voltak. Alekszej várható élettartama legfeljebb tizenhat év volt.[2][12][13][14]

Rasputyin „csodája”

1907 tavaszán Alekszej súlyos belső vérzést kapott, és Alexandra tanácsára Rasputyint hívták segítségül. A gyermek másnap reggel felépült. 1912 nyarán egy még súlyosabb vérzés történt a combján és ágyékán, miután a carevics meglökődött egy hintón, amíg a cári család a spalai vadászterületen tartózkodott. A fiú szörnyű fájdalmak közepette lázzal és delíriummal küzdött; úgy tűnt, meghal. Kétségbeesésében Alexandra táviratot küldött Rasputyinnak Szibériába: „Imádkozz Alekszejért”.[2]

Rasputyin visszaüzent: „Isten látta könnyeidet és hallotta imáidat. Ne búsulj. A kicsi nem fog meghalni. Ne engedd, hogy az orvosok túlságosan zaklassák őt”. Másnap reggel Alekszej állapota változatlan maradt, de Alexandra bízni kezdett abban, hogy a fia életben marad. A vérzés másnap abbamaradt.[2]

Dr. Fedorov, az Alekszejt kezelő orvosok egyike később elismerte: „A gyógyulás teljesen megmagyarázhatatlan volt orvosi szempontból”. Később hozzátette: „Rasputyin bejött, odalépett a beteghez, ránézett, és leköpte. A vérzés rövid időn belül megállt… Hogyan ne bízhatott volna a cárné Rasputyinban ezek után?”[2]

A modern tudomány kétféle magyarázatot kínál Rasputyin látszólagos gyógyító képességeire. Egyrészt, Rasputyin megnyugtató jelenléte segíthetett Alekszejnek ellazulni, ami csökkentette pulzusát és vérnyomását, ezáltal lassítva a vérzést. Másrészt Rasputyin nyomására a cári pár abbahagyta az aszpirin adását Alekszejnek. Ebben az időben az aszpirint csodagyógyszernek tekintették, de ma már tudjuk, hogy vérhígító hatású – pontosan az, ami a hemofíliás betegnek a legrosszabb.[12][14][15]

Függetlenül a valódi okától, Rasputyin ezzel a tettével elnyerte Alexandra feltétel nélküli bizalmát és odaadását. Ettől kezdve „Barátunk” lett a cári családban, és bármikor hívták, ha Alekszej állapota rosszabbodott.[13][16][17][2]

Befolyás, botrány, és a „miniszteri békaugrás”

Rasputyin személyisége és hírneve

Rasputyin rendkívül karizmatikus személyiság volt. Legmegragadóbb jellemzője a szeme: világoskék, ragyogó, mély és hipnotikus tekintet. Anna Virubova, Rasputyin egyik legelkötelezettebb híve azt mondta, hogy „a legkülönlegesebb szemek voltak, nagyok, világosak, ragyogóak”.[18][19] Félix Juszupov herceg, aki később megölte Rasputyint, később így írta le Rasputyin hipnotikus erejét:[18][19]

„A sztarec lefektetett a díványra. Aztán feszülten rám bámult, és gyengéden végigsimított a mellkasomon, a nyakamon és a fejemen, majd letérdelt, mindkét kezét a homlokomra helyezte, és imát mormolt. Az arca olyan közel volt az enyémhez, hogy csak a szemeit láttam… Hatalmas hipnotikus erővel rendelkezett. Úgy éreztem, mintha aktív energia, valami meleg áram ömlene az egész lényembe. Zsongításba estem, testem elzsibbadt… Fokozatosan elálmosodtam, mintha erős altatót adtak volna be nekem. Csak Rasputyin csillogó szemeit láttam; két foszforeszkáló fénysugár, amely hatalmas fényes gyűrűvé olvadt össze”.

Juszupov palota Szentpéterváron – Rasputyin halálának helyszíne 1916-ban

Ugyanakkor Rasputyin viselkedése és életmódja óriási botrányt kavart. A szentpétervári arisztokraták szemében egy műveletlen paraszt volt, aki durva, mocskos és illetlen. Nem használt evőeszközöket megfelelően, nyaldosta a kanalakat, amelyekkel aztán másoknak kínálta az ételt, és ételmaradékok lógtak a szakállában. Ritkán mosakodott, és gyakran rossz szaga volt.[15]

Rasputyin nőkkel való kapcsolatai különösen botrányosak voltak. Az ellene felhozott szexuális vádak vegyesek: egyértelműen sok arisztokrata hölggyel volt viszonya, akik vonzódtak karizmatikus személyiségéhez. Néhány nő önként keresett vele szexuális kapcsolatot, míg mások később azt állították, hogy Rasputyin megígérte nekik, hogy közbenjár értük a cárnál, vagy imáival segít rajtuk, cserébe szexuális szívességekért. Prostituáltakat is látogatott Moszkvában.[20][21]

1915 márciusában egy bizonyos esetben egy moszkvai étteremben Rasputyin lerészegedett, leengedte a nadrágját és „reprodukciós szervét” rázta a vendégek felé, miközben azzal kérkedett, hogy a cárné is az ágyasai között van. Ez utóbbi állítás szinte bizonyosan hamis volt – Alexandra rendkívül szerény, viktoriánus erkölcsű asszony volt, aki férjéhez feltétel nélkül hűséges maradt. A pletykák azonban tovább terjedtek.[13][16][22][23][24][20]

A háború és a politikai káosz

Amikor 1914-ben kitört az első világháború, Rasputyin először ellenezte Oroszország részvételét. Amikor azonban 1915 szeptemberében II. Miklós úgy döntött, hogy személyesen átveszi a hadsereg főparancsnoki tisztét, és a frontra távozik, Alexandra Szentpéterváron maradt, gyakorlatilag az állam irányításával. Ez katasztrofális döntésnek bizonyult.[16][25][26][27]

Alexandra erősen támaszkodott Rasputyin tanácsaira politikai kérdésekben is. Rasputyin megkezdte azoknak a minisztereknek és tisztviselőknek a leváltását, akik őt vagy a háborút kritizálták, és saját embereivel helyettesítette őket – még ha azok alkalmatlanok vagy korruptak voltak is. 1915 szeptembere és 1917 februárja között Oroszország négy miniszterelnököt, öt belügyminisztert, három külügyminisztert, három hadügyminisztert, három közlekedési minisztert és négy mezőgazdasági minisztert „fogyasztott el”. Ezt a folyamatot gúnyosan „miniszteri békaugrásnak” nevezték el.[25][27][28][29][16]

A kaotikus váltakozás megbénította az államigazgatást, éppen akkor, amikor az országnak stabil vezetésre lett volna a legnagyobb szüksége. Az egyik leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök, Borisz Stürmer – akit 1916 januárjában neveztek ki – korábban kormányzóként korrupcióval, államtitkárként pedig alkalmatlanságával vált „híressé”. Egy kortárs megfigyelő szerint Stürmer „olyan ember volt, aki rossz emléket hagyott maga után, bárhol is töltött be adminisztratív posztot”.[27][28]

A történészek ma vitatják, hogy Rasputyin mennyire volt ténylegesen felelős ezekért a kinevezésekért. Dominic Lieven történész úgy érvel, hogy bár rengeteg történet keringett Rasputyinról, aki kormányzati posztokat árul és kül- és belpolitikai kérdésekbe szól bele, nincs bizonyíték arra, hogy valódi politikai szerepe lett volna az egyházi ügyek kezelésén kívül. Sok kinevezés, amelyet Rasputyinnak tulajdonítottak, egyszerűen annak volt köszönhető, hogy kevés olyan kormánytisztviselő volt, aki támogatta az autokráciát, és képes volt együtt dolgozni a Dumával (az orosz parlamenttel).[26]

A közvélemény számára azonban mindegy volt, hogy Rasputyin valóban irányítja-e az országot, vagy sem. Az emberek úgy hitték, hogy egy műveletlen paraszt kezében van a hatalom, aki részegen kérkedett befolyásával és szexuális viszonyaival a legelőkelőbb körökben. Az ellenséges propaganda szexuálisan explicit karikatúrákat terjesztett Rasputyinról és a cárnéról, amelyek azt sugallták, hogy leszbikus orgiákon vesznek részt együtt Anna Virubovaval. A német származású cárnőt német kémnek vélték, Rasputyint pedig azzal vádolták, hogy Németországgal külön békét akar kötni.[30][31][24][16][26][20]

Kik rettegtek Rasputyintól, és miért?

Rasputyin egyre növekvő befolyása miatt számos ellenséget szerzett magának Oroszország legkülönbözőbb társadalmi és politikai csoportjaiban.

Az arisztokrácia és a Romanov-család tagjai gyűlölték Rasputyint, mert egy paraszt merészelt közelebb kerülni a cárhoz és a cárnőhöz, mint ők maguk. Sértésnek vélték, hogy tanácsaikat félretolják egy szibériai vándor javára, akinek semmiféle formális képzettsége vagy társadalmi státusza nem volt.[23][26]

Az Orosz Ortodox Egyház elítélte Rasputyint, mint eretnek figurát, aki közvetlen kapcsolatot állít Istennel anélkül, hogy egyházi mediációt fogadna el. Rasputyin szokatlan vallási gyakorlatai, amelyek ötvözték az ortodoxiát a népi miszticizmussal és a Hliszták szektájával, istenkáromlásnak minősültek a hivatalos egyház részéről.[32][6]

A liberális politikusok és a Duma tagjai úgy gondolták, hogy Rasputyin felelős azért, hogy nem vehetnek részt a kormányzásban egy „Nemzeti Bizalmi Kormányban”. Pavel Miljukov, a Kadet Párt vezetője 1916 novemberében heves beszédet tartott a Dumában, amelyben megkérdezte, hogy a kormány kudarcai „ostobaságból vagy árulásból” fakadnak-e, nyíltan célozva Rasputyinra és Alexandrára.[25]

A nacionalista és monarchista elitek úgy vélték, hogy Rasputyin veszélyezteti a monarchia jövőjét, és hogy eltávolítása nélkül az egész dinasztia veszélyben forog. Félix Juszupov herceg, Oroszország leggazdagabb embere és a cár unokahúgának férje, valamint Nagy-herceg Dmitrij Pavlovics, a cár unokaöccse, végül úgy döntöttek, hogy saját kezükbe veszik az ügyet.[33][34][35]

A gyilkosság: mérgezés, golyók és jég

Az összeesküvés

1916 novemberében Félix Juszupov herceg összegyűjtött egy csoportot Rasputyin megölésére. A csoport tagjai voltak: Nagy-herceg Dmitrij Pavlovics, Vlagyimir Puriskerics (a Duma tagja), Szergej Szuhotin hadnagy és Sztyanyiszlav Lazoviert orvos. Az összeesküvők úgy hitték, hogy Rasputyin eltávolításával megmenthetik a monarchiát, mivel a cár végre felszabadul a manipulátor befolyása alól, és racionális döntéseket hozhat.[33][34][35]

A Juszupov palota lépcsőháza – ahol Rasputyin utolsó óráit töltötte 1916 decemberében

1916 december 29-én (az orosz naptár szerint december 16-án) éjszaka Juszupov meghívta Rasputyint a Mojka folyó melletti palotájába, azzal az ürüggyel, hogy bemutassa neki feleségét, Irina hercegnőt. Irina valójában a Krímben tartózkodott a család birtokán, tehát nem volt otthon. Rasputyin gyanútlanul elfogadta a meghívást.[33][35]

A „megölhetetlen” ember legendája

Juszupov később írt emlékiratai szerint a történet így zajlott: az összeesküvők az alagsorban kálium-cianiddal mérgezett süteményeket és bort kínáltak Rasputyinnak. Ahogy Rasputyin evett és ivott, Juszupov és társai odafent várakoztak, miközben fonográfon az „Yankee Doodle” című dalt játszották, hogy bulihangulatot színleljenek. Ám Rasputyin egyszerűen nem akart meghalni: órákig evett, ivott, de a méreg látszólag semmilyen hatást nem gyakorolt rá, csak kezdett egyre részegebb lenni.[33][35][43]

Végül Juszupov kétségbeesésében fölment a társaihoz, kölcsönkért egy Browning pisztolyt Dmitrij Nagy-hercegtől, és visszament az alagsorba, ahol lelőtte Rasputyint a mellkasába. Rasputyin összerogyott. Dr. Lazoviert megvizsgálta, és halottnak nyilvánította.[33][35]

Ekkor azonban történt valami, ami a legendák szerint bizonyította Rasputyin démonikus vagy természetfeletti erejét: miközben Juszupov lehajolt hozzá, Rasputyin hirtelen kinyitotta a szemét, a herceg nyakát megragadta, és fülébe suttogta: „Te rossz fiú”. Aztán felpattant, és menekülni kezdett a ház udvarára.[33][35][44]

Puriskerics és a többiek rohantak utána a kertbe, és Puriskerics még kétszer rálőtt Rasputyinra: egyszer a hátába, másodszor a homlokába. Rasputyin végül összerogyott a havas udvaron. Az összeesküvők visszahúzták a házba, ahol Juszupov állítólag vasrudakkal tovább verte őt. Végül Rasputyin testét egy nehéz szőnyegbe csomagolták, kötéllel megkötözték, és a Nagy Petrovszki hídról a jeges Kis Nyevka folyóba dobták.[33][34][35]

A halál valósága

Rasputyin testét január 1-jén, 1917-ben találták meg a folyóban. Kosorotov doktor, aki elvégezte a boncolást, megállapította, hogy Rasputyint háromszor lőtték meg: egyszer a mellkas bal oldalán, egyszer a hátán, és a halálos lövés – amely szinte biztos, hogy .455-ös Webley revolverből származott – közvetlenül a homlokán, közvetlen közelről.[36][39][40][41]

A modern igazságügyi orvosszakértők szerint a homlokra leadott lövés kivégzés jellegű volt, közvetlen közelről leadva. A fegyver csövének lenyomata látható a seb szélein, és nincs semmiféle nyoma távolról leadott lövésnek. Ez azt jelenti, hogy Rasputyin már halott volt, amikor a folyóba dobták – tehát nem fulladt vízbe, ahogy a legendák állítják.[36][39][40][41]

Mi több, a boncolás során nem találtak semmiféle mérget Rasputyin szervezetében, csak alkoholt. Ez arra utal, hogy a cianidos sütemények története valószínűleg kitaláció volt. Egyesek szerint Rasputyin amúgy is utálta az édességet egy korábbi gyomorsérülés miatt, amely számára elviselhetetlenné tette a cukorfogyasztást. Mások szerint Lazoviert az utolsó pillanatban meggondolta magát, és ártalmatlan anyagot cserélt ki a cianidra.[36][42][43]

A dramatikus történet – hogy Rasputyin túlélte a mérgezést, a golyókat, a verést, és csak a folyóban fulladt meg – valószínűleg Juszupov kitalációja volt, hogy Rasputyint még veszélyesebbnek és félelmetesebb erővel rendelkezőnek tüntesse fel. Ezzel igazolni tudta, hogy miért kellett ilyen radikális lépéseket tenni ellene.[35][42][44]

Egy másik elmélet szerint nem Juszupov, hanem egy brit titkosszolgálati tiszt, Oswald Rayner adta le a halálos lövést Rasputyin homlokára. Rayner Oxfordban Juszupov barátja volt, és 1916-ban Szentpéterváron tartózkodott. Egyesek szerint a briteknek érdekében állt Rasputyin halála, mivel attól tartottak, hogy Rasputyin külön békét köt majd Németországgal, ami Oroszország kilépéséhez vezetne a háborúból. Ez katasztrofális lett volna a nyugati szövetségesek számára. Bár vannak bizonyítékok arra, hogy brit ügynökök tudtak az összeesküvésről, közvetlen részvételüket nehéz bizonyítani.[37][45][46]

Utórezgések: a prófécia, amely valóra vált

Rasputyin apokaliptikus levele

Röviddel halála előtt Rasputyin állítólag levelet írt II. Miklósnak, amelyben megjósolta saját halálát és a Romanov-dinasztia bukását. A levél így szólt:

„Érzem, hogy január 1. előtt elhagyom az életet… Ha közönséges gyilkosok vagy orosz parasztok ölnek meg, akkor neked, Oroszország cárjának, semmitől sem kell félned. Maradj a trónon és uralkodj, és semmitől sem kell félned gyermekeid miatt. Évszázadokig uralkodni fognak Oroszországon.

Azonban ha bojárok, nemesek ölnek meg, és vérük az ő vérükkel keveredik, akkor egyikük sem marad életben két évnél tovább. Gyermekeidet és rokonaidat megöli az orosz nép… Oroszország cárja, ha hallod a harang hangját, amely tudatja veled, hogy Grigorijt megölték, akkor ezt kell tudnod: ha rokonaid ölték meg, akkor egyetlen gyermeked sem marad életben két évnél tovább… Oroszország elbukását látják majd, az Antikrisztus eljövetelét, pestisjárványt, szegénységet, lerombolva templomokat és megszentségtelenítve szentélyeket, ahol mindenki meghal”.

A levél hitelességét történészek vitatják, mivel a levél létezéséről csak Rasputyin halála után, az 1917-es októberi forradalom után lett ismert. A prófécia azonban kísérteties pontossággal vált valóra.[48][49][50]

A dinasztia vége

Rasputyin meggyilkolása után az orosz elit zöme ünnepelt. Halála azonban nem mentette meg a monarchiát – ellenkezőleg, felgyorsította a Romanovok bukását. A hitgyógyító életében a rezsim bűnbakjaként szolgált; halála után azonban senki sem vette át ezt a szerepet, és a közvélemény dühös figyelme közvetlenül a cári párra irányult.[25][27]

1917 februárjában a Februári Forradalom elsöpörte a Romanov-dinasztiát. II. Miklós március 2-án kényszerült lemondani. Naplójában ezt írta: „Körülöttem mindenütt árulás, gyávaság és csalás!” – még mindig képtelen megérteni, hogy ő maga volt a bukás fő felelőse.[17][29]

A bolsevikok házőrizetbe helyezték a cári családot, majd 1918. július 17-én kivégezték őket Jekatyerinburgban. II. Miklós, Alexandra, mind az öt gyermekük (Olga, Tatjana, Marija, Anasztázia és Alekszej) és néhány hűséges szolgájuk egy pincében halt meg, golyók és szuronyok által. Rasputyin próféciája két évvel halála után teljesült be: a Romanov-dinasztia, amely több mint háromszáz évig uralta Oroszországot, véget ért egy jeges pincében, vérben és kiáltásokban.[51][52]

Rasputyin öröksége: szent vagy ördög?

Rasputyin alakja körül máig nincs konszenzus. Egyesek szerint valódi hitgyógyító volt, aki tényleg meg tudta gyógyítani Alekszej carevicset, és akit igazságtalanul démonizáltak ellenségei. Mások szerint veszélyes manipulátor és szélhámos, aki kihasználta a cári család kétségbeesését és naivitását, hogy saját hatalmi és szexuális vágyait kielégítse.[26][53]

A legtöbb történész ma úgy ítéli meg, hogy Rasputyin valahol a kettő között helyezkedett el: valószínűleg tényleg rendelkezett bizonyos pszichológiai manipulációs képességekkel, amelyek lehetővé tették számára, hogy megnyugtassa Alekszejt és esetleg hipnotizálja őt. Emellett jó ösztönei voltak arra, hogy milyen orvosi kezelések károsak (mint az aszpirin). Politikai befolyása azonban valószínűleg kisebb volt, mint azt kortársai hitték, bár a közvéleményben betöltött szerepe kétségtelenül hatalmas volt, és végzetes következményekkel járt a monarchiára nézve.[14][26][53]

Rasputyin tragédiája, hogy a cári család életében betöltött szerepe – az egyetlen ember, aki látszólag meg tudta gyógyítani a halálos betegségben szenvedő örököst – elválaszthatatlanul összekapcsolta őt az egész dinasztia sorsával. Amikor a bojárok megölték, nem mentették meg Oroszországot, hanem éppen ellenkezőleg: az utolsó védőbástyát döntötték le, amely még eltakarta a közvélemény elől a monarchia igazságát. Rasputyin nélkül már nem volt kiről levenni a felelősséget. És ahogy ő megjósolta, a Romanovok ezután nem éltek tovább két évig.[25][27]

Grigorij Jefimovics Rasputyin 1916. december 30-án halt meg, de a Romanovok hitgyógyítójának szelleme – és az orosz történelem legellentmondásosabb alakját körülvevő legendák – még mindig kísértenek. Rasputyin története tanulság mindazoknak, akik hatalmat akarnak: az igazi erő nem abban rejlik, hogy valaki közel kerül a trónhoz, hanem abban, hogy képes-e felelősen használni azt. Rasputyin elszalasztotta ezt a lehetőséget – és egy egész birodalommal együtt pusztult el.[2][26][53]